Elek László: Művelődés és irodalom Békés megyében II. (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 13. Békéscsaba, 1988)

Ugyanazon hónap vége felé Pólner Lajos, a csabai járás ügybuzgó főszolgabírója, be is szolgáltatott egy „lefoglalt" példányt Stancsics: Magyarok története kérdés és feleletekben az ifjúság számára készült tankönyvéből. Maga az intézkedés nem volt váratlan. Része volt annak az új sajtótörvény szellemét megtestesítő kultúrpolitikai terrornak, amely sok egyéb között minden olyan sajtóterméket betiltott, amely Táncsics nevét „viselte homlokán". Természetesen több hasonló rendelkezés előzte meg ezt, minthogy a szerző a tankönyveket kezdettől fogva a politikai nevelés fontos eszközének tekintette. Már a pozsonyi országgyűlés (1840) után, amely a latin nyelv helyett a magyart tette államnyelvvé, Táncsics a magyarosodás ütemének felgyorsítása érdekében egymás után írta és jelentette meg „könnyen érthető", különféle korosztályoknak szánt értelemfejlesztő tankönyveit: nyelvtanokat, magyar- és világtörténelmet, általános és magyar földrajzot, francia nyelvtant, mellyel a „kisegítő" német nyelv használatát küszöbölte ki a tanításban, latin nyelvkönyveket kezdők és haladók számára, lényismeretet (természetrajz, természethistória) stb. Ezeket azonban alighogy napvilágot láttak, szoros felügyelet alá vonták, és többnyire betiltották, sőt a világtörténet megjelenését engedélyező Ottmayer budai cenzort ( előzőleg a pesti nem engedélyezte) még a hivatalából is menesztették. Elég belelapozni tankönyveibe, azonnal kitűnik, miért harcolt ellenük olyan elszántan a rendőrhatóság. A tanárok-tanítók kérdéskultúráját is fejleszteni szándékozó ún. katekizáló modorban — kérdés—felelet formában — írt iskoláskönyveket mindenekelőtt forradalmasító eszméik miatt üldözte a központi hatalom. (A módszer verbalista veszélyére — arra, hogy mechanikus alkalmazása „gépelyekké" nevelheti a tanulókat — rövid idő leforgása alatt felfigyelt a szerző is). Mikre alapozzuk teóriánkat? Például társadalmi egyenlőséget hirdető „gonosz" példamondataira, a polgárjog (természetjog) szenvedélyes hangoztatására, a nagy világtörténelmi események tudatosan plebejus ízű kommentálására, robespierrei forradalomelméletére (a magas értelmi állapotban élő nép világosan érzékeli az ellentmondásokat, a társadalmi bajokat — ma így fogalmaznánk: azt az időpontot, amikor a mennyiségi változásoknak menthetetlenül minőségibe kell átcsapniuk —, s ez szüli a forradalmakat) s nem utolsó sorban a haza és emberiség szoros összefüggését megvilágító történelem értelmezésére (a világtörténelem ismerete a széles körű — egészséges — hazaszeretet megalapozásának elengedhetetlen feltétele) stb. stb., ahogy erről Unger Mátyás A tankönyvíró Táncsics címmel 1984. május 7-én Tatán értekezett. Tankönyvei tele voltak forradalmat szító király- és Habsburg-ellenes eszmékkel. Még az 1846-ban megjelentetett francia nyelvkönyvének az előszava is tüzelt; azt bizonygatta — természetesen nem véletlenül és nem alaptalanul —, hogy a magyarnak inkább franciául, mint németül kell tanulnia. Ezért is meglepő, hogy az általunk említett 1853-as betiltó rendelet „Michael Stancsics Ungarische Sprachlehre in Fragen und Antworten" című müvére nem terjedt ki. Erre még a hazai német tisztviselők számára kötelezővé tett magyar nyelvtanulás (nyelvvizsga) és nyelvismeret sem szolgáltathat tökéletes indokot és magyarázatot. 315