Elek László: Művelődés és irodalom Békés megyében II. (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 13. Békéscsaba, 1988)

az en darabossagomon botlottak meg mások, vagy en azok simaságán sikamlottam meg. Nem illettem oda" — így Táncsics —, pedig az Életpályám, a Józan ész, a Laura, a Tanító és tanítvány beszélgetése, a Ceglédi Levelek stb. oktatással foglalkozó részletei azt tanúsítják, nagyon is korszerű pedagógiai látással, fejlett didaktikai érzékkel rendelkezett. Üldözte az értelmetlen, kis értékű, lélekölő verbalizmust, törődött az életkori sajátosságokkal, értett a játékossághoz, tudott érdeklődést kelteni tárgya iránt, s mindenekelőtt látni, gondolkodni tanította a gyermekeket. Kétségtelen, nem a régi kellemetlen falusi iskolai emlékek akadályozták az ajánlat elfogadásában. Másért mondott nemet, pedig tudta, nem igen válogathat a kínálkozó lehetőségek között. A faluközösségtől félt, ahol hamar kitudódhatott volna, ki is valójában. Táncsics ugyanis katolikus lévén, nem ismerte sem a református zsoltárokat, sem a liturgiát, márpedig a rektor-tanítónak (az „énekvezérnek") aktív szerepet kellett vállalnia a vasárnapi istentiszteleteken és a temetéseken. Végül is úgy oldódott meg a dolog, hogy Táncsics — kijelentve, miszerint „ránézve legcélszerűbb volna valahol pusztán, hol senki se ismeri, földmüveléssel foglalkozni" — családjával együtt a papnénak erdőgyaraki 80 holdas birtokára költözött ki, miután Kovács Mihály álnéven vele 4 éves szerződést kötött. A Nagyszalonta melletti távoli pusztán (Árpád község határában), egy ideig úgy érezte, elérte célját. „Egyetlen pálya van, melyre én minden egyebek fölött vágyakoztam: gazda, magam gazdája kívántam volna lenni, de mivel földem nem volt, sem reménység vehetni, legalább hát mint gazdatiszt óhajtottam volna valahol működni, mert eke mellett nevekedtem föl; s mennyire örültem volna így a szabad természetben, megszokott elememben,..., hol faragatlanságomba sem ütődött volna egykönnyen senki, mert a tér tagos leendett a mezőn" — fogalmazta meg vágyálmát önvallomásában. Most, hogy szinte megajándékozta vele a sors, beszerezve a legfontosabb, legnélkülönözhetetlenebb eszközöket és szerszámokat, mohó buzgalommal fogott hozzá az elavult táj megszelídítéséhez. Csatornát ásott, istállót, fészert, pincét épített, bokrot, cserjét, csalitot irtott. Égett a keze között a munka, mintha a sajátján dolgozna. A baj ott kezdődött, hogy Osváth meg akart bizonyosodni arról, csakugyan Táncsics rejtőzik-e a Kovács álnév mögött. Furcsának tűnt számára, hogy bérlője mindig hevesen tiltakozott a „te-barátom" megszólítás ellen. Lehet, hogy az Erdőgyarakon észlelt változások, a lázas munka láttán jelentkezett benne a kétely, nem tudván feltételezni, hogy egy neves író, tollforgató ember hogyan rendelkezhet ekkora gyakorlati érzékkel és paraszti tapasztalattal, hogy tudja ennyire céltudatosan alakítani, formálni a környezetét. Az árpádi tiszttartónál tett közös látogatás alkalmával, hol rokona: Szacsvay Imre mindjárt felismerte és nevén szólította Táncsicsot, tökéletes bizonyosságot szerzett pártfogoltjáról. Sajnos, a látogatással hirtelen megromlott Táncsics amúgy sem zavartalan lelki nyugalma és biztonságérzete. Este szélesebb körű baráti találkozó volt a tiszttartónál, s itt többen megtudták a titkot. Nemcsak attól kellett most már tartania szegénynek, hogy a pusztán hamar szemet szúr az idegen, ennélfogva könnyen a besúgók áldozata lehet (bevásárló útjai során csakugyan egyre több és több kiváncsiskodó szóváltásban volt része), hanem sokkal inkább 313