Elek László: Művelődés és irodalom Békés megyében II. (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 13. Békéscsaba, 1988)

• ^ feszült érdeklődéssel, mint az aranykorban írottakat. Az új generáció nem rajtuk nevelkedett már. Jól érezte Justh Zsigmond: írói módszerein túlhaladt a kor ízlése — a realizmus végképp háttérbe szorította a romantikát. Azt még az ő hatalmas életműve sem tudta tovább tartósítani. Életének ebben az alig több mint fél évtizedet felölelő, megindítóan szánnivaló időszakában — tudomásunk szerint — csupán egyetlen írása kapcsolódott Békés megyéhez. Ezt egy nemes emberbarát-intézmény — a gyulai József szanatórium — emlékkönyve számára írta. Feltehetően ez volt élete utolsó, kiadásra szánt, leírt gondolata. (Nagy Miklós). Nem sokkal 1904. május 5-én bekövetkezett halála után jelent meg a Budapesti Naplóban. Tudatában volt, milyen fontos ügy szolgálatába szegődött, hiszen életét fiatalkora óta kisebb-nagyobb időközzel végigkísérte a tüdővérzés, a kínzó „mellbetegség". Ezt gyógyítandó, vállalta például 1858-ban is orvosi tanácsra a fárasztó „more patrio" utazást Fatia Negra mesés birodalmába, „Erdély nyugati havasai" közé. A dr. Lukács György főispán által 1901. február 25-én javasolt „első népszanatóriumra" égető szükség volt a poros Alföldön. Békés megye — ahogy ezt Aradszky Pál és Kási Gyula: A József szanatórium alapításának és építésének története (Gyula, 1982) című tanulmányából olvassuk, az ország egyik legveszélyeztetettebb területe volt. 1170 áldozatot követelt itt 1900-ban az akkori — a jelenleginél lényegesen kisebb — területen az alattomos kór, a magyar betegség: a „morbus Hungaricus". Sajnos, máskor sem volt kedvezőbb a helyzet. Minthogy pedig — így igazolják a korabeli statisztikák — a gümőkóros halálesetek a tüdőbetegek számának kb. az 1/6—1/7-ét tették, megyénkben 7—7 és 1/2 ezer szerencsétlen várta évről évre magatehetetlenül a kegyetlen sorvasztó halált. Jókai már 1899. szeptember 12-én „fölhívást" intézett „a magyar emberiséghez", amelyben „a szegény sorsú tüdőbetegek szanatóriumának" a felépítéséhez és annak zavartalan működtetéséhez szükséges összeg előteremtése végett közadakozásra szólította fel a közönséget. Példát is adott az adakozásra: „Én magam, ki őseimtől nem örököltem nagy birtokot, kinek szerencse nem osztott kincseket, ki folytonos munkám után élek — közölte felhívása befejező részében — ezer koronával járulok a szent cél eléréséhez. Bizton hiszem, hogy mindenki, akiben istenfélő, hazát szerető szív dobog", a saját tehetsége szerint áldozatot hoz, hogy vele bajba jutott embertársain segítsen. A felhívás és a Jókai által felajánlott tekintélyes összeg — a dátum is tanúsítja — nem a gyulai szanatórium anyagi alapját és népszerűsítését szolgálta és erősítette. Azt az országos mozgalmat segítette, amelyet minden bizonnyal Korányi Frigyes döbbenetes hatású, de a megoldás reális lehetőségeit is felvázoló tudományos előadása indított el. 1894. szeptember 7-én tartotta ezt a hazánkban ülésező nemzetközi higiéniai és demográfiai kongresszuson. Ennek hatására adta ki 1897-ben a belügyminiszter is azt a körrendeletet, amely országos üggyé emelve a tuberkolózis elleni védekezés megszervezését, a közigazgatási hatóságokat a mozgalom lelkes felkarolására, anyagi támogatására és közismertté tételére szólította fel. Nos, az Országos Közegészségügyi Tanács elnökének: Korányi Frigyesnek Perczel Dezső belügyminiszterhez benyújtott jelentése, illetve a miniszter hivata280