Elek László: Művelődés és irodalom Békés megyében II. (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 13. Békéscsaba, 1988)
nye szerint „a megjavult Kárpáthy János mintája nem Józsa Gyuri, hanem Wenckheim Józsejkígyósi földesúr lehetett, aki 100 000 hold földön gazdálkodott Békés megyében". Meglepő felfedezését azonban csak azzal a megszorítással fogadhatjuk el, hogy tudniillik a mesés vagyonnal rendelkező békési nábob „életregénye csak a regény egyes részleteihez szolgálhatott alapul". így valóban egyetérthetünk mi is vele. Ahogy ugyanis a Szerelem bolondjainak a hátterét sem lehet kizárólag Békés megyéhez kötni, úgy — igaza van Dömötör Sándornak, ki a Békési Élet 1980. 2. számában található Jókai és a kígyósi „magyar nábob" életregénye című tanulmányát ezzel a gondolattal vezette be —, „Felesleges és haszontalan próbálkozás lenne, ha arra törekednénk, hogy Jókai regénye alakjait és cselekményét kora történeti alakjaival és eseményeivel azonosítsuk". S ez így van rendjén. Jókai nem történelmet írt, hanem történeti regényt, amelybe számos szubjektív élményt, sok egyéb, nem kimondottan történelmi forrásból táplálkozó históriát, népi hiedelmet, anekdotát szőtt. A 90-es években kiadott 3 kötetes művét: A magyar nemzet története, regényes rajzokban-t sem a könyörtelen történelmi hűség, hanem — ahogy a címe is mondja — a regényességjellemezte. Sohasem a konkrét valóság érdekelte, hanem a színes háttér. „Egy valódi igaz van a világtörténelemben — mondotta egyszer — a mitológia". Csodákat látó és teremtő fantáziája a „mitológia" szolgálatába kényszerítette mindig; akkor is, ha a saját koráról: akár az ébredés, az újjáalakulás reformkori erőfeszítéseiről, akár a szabadságharcról írt. Tudta, hogy az események történelmileg is helytálló, okadatolt értékelése a tudós történetírók feladata és kötelessége. Ot, az írót, „csak" a színes tarka képek izgatták, amikben „az élet nyilatkozott". A megszorítás márcsak azért is szükséges, mert Jókai — aki mégiscsak a legautentikusabb volt a dologban — azt állította, hogy „az első eszmecsíra, amiből ... a Magyar nábobot megköltötte", ahhoz az „alföldi dynastához", ahhoz a Józsa Gyurihoz kapcsolódik, akire felesége irányította figyelmét, ki egy régi „nagyváradi vendégszereplésekor ... az árvízlepte sík pusztán" találkozott vele. Mikszáth meg még azt is tudta, hogy a két regény (vagyis a Kárpáthy Zoltán is) „alapját egy való történet képezi, mely néhány évtizeddel előbb általános beszédtéma tárgya volt az országban. Kékkő vár urának, báró Balassának a története van feldolgozva, természetesen sok költői szabadsággal. A hetvenéves öreg főúr (név szerint Balassa Sándor báró; E. L.) egy fiatal, szegény sorsú leányt (Тагу Ilona) vett nőül, akitől Balassa Antal báró született". Ismeretes olyan verzió is, amely a „magyar nábob" alteregóját a tetétleni templomépítő kovi Komáromi Györgyben látta, akinek „bebalzsamozott teste pitykés dolmányban" a református parochia kertjében jeltelen sírban nyugszik, fennmaradt ezüst serlegét pedig az ottani lelkészi hivatal őrzi. Jogos tehát az óvatosság. A rangon aluli főúri házasságok nem voltak ismeretlenek a reformkori Magyarországban, az aljas rágalmakra alapozott birtokperek pedig még kevésbé. Éppen ezért kizárólag ilyen hasonlóságokra nem lehet alapozni a Wenckheim József—Kárpáthy János azonosságot. Sokkal tüzetesebben kellene ismerni a Balassa— Тагу házasságot, annak hátterét és körülményeit s még inkább az örökössel szemben megindított családi per anyagát (mert itt valóban 254
