Elek László: Művelődés és irodalom Békés megyében II. (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 13. Békéscsaba, 1988)

ban írta. Legfeljebb csak egy-két fejezetét. A második kiadás sajtó alá rendezését és átdolgozását viszont naplójának tanúsága szerint valóban itt készítette el.) Alkotó munkája közben regényének egy-egy alakjáról több titkot is elárult. Elmondta például, hogy Violához Czifra Jancsii, a híres bujdosó betyárt vette mintául, akinek kíméletlen vallatását ő maga többször is látta, és hogy a többiek is „fájdalom! nem ideális, nem költött alakok". Jól ismerte, alaposan megfigyelte jellemző vonásaikat, hogy majdan „az élet után minél hívebben" tudja megjeleníteni őket. Kiválogatta, kik illenek bele legjobban elképzelt megyéjének: Taksony megyének a tisztikarába, kik a legalkalmasabbak arra, hogy általuk „az egész megyei életben szerzett tapasztalatainak reprodukcióját" egyértelművé és hitelessé tegye. Értékes tapasztalatokra természetesen roppant könnyen szert tehetett nemcsak családi és rokoni kapcsolatai révén, hanem saját hivatali gyakorlatából is. 1834-ben Fejér megye aljegyzője, 1835-ben kancelláriai fogalmazó, (közben absentius ablegatusként: egy távol lévő követ képviselőjeként az országgyűlésen is részt vett), 1837-ben Eperjesen a kerületi tábla bírája — számfeletti ülnöke —, 1839—40-ben Borsod megye követe volt. Ennek egyik megyegyűlésén már 1837-ben nagy hatású felszólalást tett a fogházjavítás ügyében; egy 1839. december 19-i, Szalay Lászlónak címzett levélben pedig arra kérte barátját, küldje el neki „a nótaperek — hűtlenségi perek — minél szélesebb anyagát", mert „a nehéz tárgyban sem hallgatni, sem magát ok nélkül kompromittálni nem akarja". Beszédében arról kívánt értekezni, „mily szörnyű, ha egy ország fő bírószéke elveszti a hitelességét", azaz erkölcsi hitelét. Bőven volt hát módja és lehetősége arra, hogy a legalkalmasabb motívumokat és típusokat széles körből válogassa ki. Ugyanakkor semmi okunk sincs rá, hogy elvessük azt a nézetet, miszerint az apósa elleni főispáni intrikának, mint fontos szubjektív tényezőnek, komoly szerepe lehetett egy-egy általános igazság tézisként való megfogalmazásában és művészi megjelenítésében, esetleg a regény egyik-másik fontosabb szereplőjének ábrázolásában. A falu jegyzője erős helyi beágyazottságának a hite mellett szól az a körülmény is, hogy 1846 őszén — amint erről a Pesti Divatlap őszutó 21-i száma is tudat — „a népkönyvkiadó egyesület" gondozásában egy „népszerű", értsd: népies -elbeszélés jelent meg a mezőberényi illetőségű Bonyhay Benjamin tollából A falu bírája címmel. A szintén centralista elveket valló Bonyhay munkája, amelyből a tudósító szerint „kivált a falusi elöljárók meríthetnek" sokat, kétségkívül Eötvös nagy regényének a hatása alatt keletkezett, amint erre a címe is utal. Eötvös regényét — ahogy az várható volt — mindjárt megjelenése után éles támadás érte a megyerendszer hívei részéről. Péterfy úgy vélte: ha nem keresi az új út lehetőségeit „az alkotmány sáncain kívül", s még inkább, ha nem áll elő az író új programszerű javaslatokkal, talán hamarabb elcsitult volna a heves vihar. így támadtak rá: „Te a municipalizmus (a megyei törvényhatósági rendszer) hibáit ostromolod: legyen! Mily emberi intézménynek nincsenek hibái? Támadásaidnak tehát megvan a jogosultsága. De te tovább indulsz. A parlamentarizmust ajánlod szívünkkel táplált, annyi vihart megállt rendszerünk helyett. Ez szörnyű ugrás, a doctrinair agyafúrtsága, a poéta képzelgése! Tárna-