Elek László: Művelődés és irodalom Békés megyében II. (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 13. Békéscsaba, 1988)
A Néptanítók Könyvének szerkesztője és vezéri gardája hitt ennek az iskolatípusnak a lehetőségeiben, és azonosult az elképzeléssel. Attól függetlenül, hogy a németekhez hasonlóan ők sem mertek egységesen állást foglalni abban a kérdésben: mindenki számára érdemes és szükséges-e kötelezővé tenni a munkát. Többen voltak, kik felesleges anyagpocsékolásra. hivatkozva fel akarták menteni az előkelő származású gazdag tanulókat a fizikai munkavégzés iskolai kötelezettsége alól. Állásfoglalásukat — nem kétséges — erősen befolyásolta a suba subával, guba gubával elv is. Abban viszont már nem volt közöttük semmi vita, hogy az „élet igényeit" szolgáló tantárgyak elméleti anyagát mindenkinek el kell sajátítania. Egyetértettek abban is, hogy ezeket a modern célkitűzéseket, ezeket a minőségileg új, szokatlan feladatokat nem lehet kis képzettségű, ötlettelen pedagógusokkal megvalósítani, s ezért a tanítók tudatos átképzése, szemléletének korszerűsítése elengedhetetlen. Megvalósításának lehetőségét két fő tényezőben látták. Egyrészt a városi és körzeti tanítóegyesületek létesítésében és ésszerű működtetésében, ahol is a tanítók időszerű pedagógiai kérdésekről beszélgetve, szakmai felkészültségüket gazdagíthatnák, módszereiket csiszolhatnák (Csabán életre is hívtak egyet), másrészt a képzők oktató-nevelő munkáját egyenesen továbbfolytató szakfolyóirat: a Néptanítók Könyve aktív támogatásában. Azaz vitára ingerlő cikkek, * okos tanulmányok, közérdeklődésre számot tartó helyi vonatkozású hírek közlésével, hatósugarának szélesítésével: a lap népszerűsítésével. Egy csapásra megnőtt iránta az érdeklődés. Tetszett mindenfelé a színes, tartalmas kiadvány. Sikerének legfőbb titka időszerűségében rejlett. Minden lényeges téma és akut iskolai feladat (óvodai nevelés, nőképzés, család és iskola viszonya, külföldi pedagógiai tapasztalatok, kiadványok, tankönyvek ismertetése, alapvetően fontos pedagógiai-didaktikai kérdések: Wurst szemlélettana, a hangoztató módszer előnyei az olvasásban a tagozoval szemben, az írástanítás módszerei, a fegyelmezés, az osztályozás gondjai, különféle óraelemzések, a Bell — Lancaster- féle tanításmód negatívumai, Diesterweg—Veres számtanítása, a nemzetiségi — szlovák — nyelvű oktatás, a tanítók anyagi megbecsülése stb.) hangot kapott itt. Szeberényi mint valami érzékeny műszer, csalhatatlan biztonsággal tapintott rá a nevelés izgalmas kérdéseire. Ügyes szerkesztőnek és nagyszerű szervezőnek bizonyult. Világosan tudta, mit vár tőle és lapjától a hazai protestáns iskolaügy, így hát jó érzékkel jelölte ki az elemzést kívánó témákat, és határolta körül a teendőket. Minthogy pedig lapja köré értelmes, jótollú szerzők társultak, alig-alig mutált a hangja. Az évente 26-28 tömött ívet tartalmazó Néptanítók Könyvének minden száma — az elsőtől az utolsóig — a következő 4 nagyobb szakmai egységre tagozódott: „I Értekezések a növelés — különösen a népiskola köréből, II. Kitűnő nevelők és tanítók élet- és jellemrajzai, III. A magyar és a külföldi nevelési irodalom termékeinek ismertetése, IV. Mulattató, változatos tárca rovat." Jó tudni ezt. A szerkesztési elv tisztázása dönthette volna el egyértelműen, műfajilag mi is volt a kiadvány: évkönyv-e vagy folyóirat. Látni fogjuk, ez volt az ellene lefolytatott vizsgálatnak (1856—57) az alapkérdése is. 199
