Elek László: Művelődés és irodalom Békés megyében II. (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 13. Békéscsaba, 1988)

Sokra sír, sokra vak börtön borul, Kik élünk, járunk, búsan, szótlanul; Van, aki felkél, és sírván megyén Új hont keresni túl a tengeren. ... gyalázat reánk! Nem elég, hogy mint tölgy, kivágatánk: A kidőlt fában őrlő szú lakik ... A honfi honfira vádaskodik. Testvért testvér, apát fiú elad ... Haynau, aki egy évvel korábban vandál módra torolta meg az olasz hazafiak felkelését, nem rettenve vissza a nők megkorbácsoltatásától sem, most a magyar forradalom és szabadságharc lelkes katonáin és bátor szószólóin próbálta ki erejét, és vett rajtuk kíméletlen bosszút. Igazi rémuralmat teremtett. Élvezte a hatalmat, még inkább hogy féltek tőle, és nyugtalan szívvel emlegették nevét. Talán még Radetzky kétes értékű, közismert szellemes mondása is tetszett neki — az első fele mindenesetre: „Haynau olyan, mint a borotva, használat után jól el kell tenni". Greguss nagy szerencséjére a megtorlás legvéresebb időszakát szabadlábon töltötte, s kivárhatta, hogy az éles „borotvát" használat után 1850. júliusában tokba tegyék. Különben feltétlenül súlyosabb büntetés várt volna reá. Persze, azt sem lehet megcáfolhatatlan igazságként kezelni, hogy önként jelentkezett. Benka például azt állítja, hogy a szegedi ker. főbiztos „elfogatá". Az viszont minden kétséget kizáróan igaz, hogy a politikai hatóság már 1849. novemberében szaglászott utána. Lakatos Károlynak a királyi biztos címére küldött és Gyuláról Szegedre továbbított, november 30-án kelt szűkszavú kísérő irata igazolja ezt, amely így szól: „Szóval tett meghagyása folytán Nagyságodnak, ide zárva van szerencsém megküldeni szarvasi volt Tanító Gregus vagy Ger'ó Ákos személyes leírását". Sajnos, a jellemzést Szegedre továbbították, s az eredetiről — az akkori szokás szerint — másolatot nem készítettek. így aztán nincs semmi nyoma a Békés Megyei Levéltárban. A személyesen bekért jelentés arról tanúskodik: kezdettől fogva tudott dolog volt, hogy a Gerö Ákos név mögött Greguss rejtőzködött. Szarvason nyilván mindenki tudta. Egyértelművé azonban csak Réthy Lipót vallomásával lett. Hivatalosan is. Kissé váratlanul hat ez, minthogy A Békés és Aradmegyei Réthy család történetére vonatkozó adatokból (összegyűjtötte dr. Réthy László, Budapest 1908) hosszú ideig úgy tudtuk — a szarvasi nyomdász, idézzük, „1849-ben kijelentette a polícia előtt, hogy a Gerö Ákos név alatt nyomdájában megjelent röpiratok szerzője nem Greguss Ágost volt". Réthy szavainak igazában — jóllehet Greguss is így tudta — jogosan kételkedhetünk, hiszen állításának valótlanságát a Doleschall János által kiadott március 15-i beszéd címlapja azonnal igazolhatta volna. Nagy kockázattal járt tehát. Nem lehet kétséges viszont, hogy ha csakugyan megpróbálkozott vele a derék nyomdász, s különösen pedig ha sikerült is elhitetnie a vizsgálatot teljesítő hivatalnokokkal, nagy 139