Elek László: Művelődés és irodalom Békés megyében II. (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 13. Békéscsaba, 1988)

fejedelmeket alattvalókká teendik" — így Greguss. Olyan társadalom kiformálására hív fel, amelyben „a társak testvéreknek nézzék egymást, s a kormányzó hatalom az egész társulatot — társadalmat — illesse ... s a társadalom alapja a testvériség és a népfelség legyen". Mind igaz és mind jó ez — kétségtelenül, csak túl elméleti, túl törékeny és túl ingatag idea. Utópia, hiszen ez a fajta társadalom csak tartalmában demokratikus, politikai formájában, berendezkedésében azonban nem. Elvileg igazak a vele kapcsolatban leszűrt morális következtetések is, de kérdés: lesz-e és hogyan lesz hozzá erő, hogy azok a valóságban is érvényre jussanak? Az Emile-пек Greguss által kiemelt és lefordított fejezete az ész nevében támadta az egyházat és a vallást. Ilyen és ehhez hasonló elveket hangoztatott: „A vallás csak álarcul szolgál az érdeknek", „Az istentisztelet őrkíséret a képmutatásnak", „az üres viták szorszalhasogatasai közben mennyország és pokol szójátékokért dobatnak oda", „az emberi képzelgés eltorzítá az istenség fenséges és eredeti eszméjét", „a lelkiismeret nem előítéletek műve — ahogy állítják —, makacsul követi a természet rendjét"; „a képzelet szül mindent, mi túl van érzékeinken — hitelt érdemlő megállapításaink viszont csak a konkrét formában észlelt dolgokról vannak"; „az igazság a tárgyakban, nem pedig a szellememben fekszik, mely azokat ítélgeti"; „minél kevesebbet teszek a magaméból a felettök hozott ítéletekhez, anál (sic!) bizonyosabban közelítem meg a valóságot" stb. Sokáig lehetne sorolni még a „természetes vallásnak" zavart keltő, panteisztikus elveit, melyek hadat üzentek a kinyilatkoztatásnak, és a kétely magvát ültették el. „Miért létezik a világmindenség? — nem tudom." Törvényét azonban meg lehet és meg kell ismerni. Olyan tökéletes rendszer uralkodik benne, akár az óra szerkezetében, melyben a logika elvei szerint kapcsolódnak egymáshoz a részelemek. Az alkotó? az isten? Létezik; „létezik önmaga által. .. érzem őt magamban, látom őt magam körül, de mihelyt önmagamban akarom őt nézdelni, mihelyt meg akarom tudni, hol legyen ő, mi legyen a lényege, azonnal eltűnik, s megzavart szellemem többé mit sem tud . .. Megtekintem a földön uralkodó felekezetek különféleségét — folytatja —, s látám, miként vádolják egymást hazugsággal és hibával, s kérdem — melyik az igazi? S kiki azt feleié: az enyim. Kiki azt monda: Csak én s az én felekezetembeliek gondolkodnak helyesen; a többi mind hibában van. S hogyan tudod, hogy a te felekezeted az igazi? Mert az isten mondta. S ki mondta neked, hogy az isten mondta? Lelkészem, ki ezt jól tudja. Lelkészem megmondta, mit higgyek (sic!), s én azt hiszem; ő azt állítja, hogy mindazok, kik másképpen beszélnek, mint ő, hazugok: ezekre tehát nem hallgatok". Valamit állítani azonban csak úgy lehet, ha előbb megbizonyosodunk konkrét igazságáról — érvel a vallási türelem elvét képviselő bölcs lelkész. „Az isten szólt! — ez csakugyan nagy szó. S kihez szólt? Az emberekhez szólt. Hát én miért nem hallottam belőle semmit? Ő más embereket bízott meg, hogy téged szavairól tudósítsanak. Értem; ezek azon emberek, kik nekem megmondják, mit mondott az isten. De én inkább magát az istent szerettem volna hallani, neki ez nem került volna többe, s én ment lennék minden csábítástól". (A gondolat az Önvéd című versben köszön vissza.) 133