Elek László: Művelődés és irodalom Békés megyében II. (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 13. Békéscsaba, 1988)

Igen . . .mindig eltagadtam Az istent, aki bennök él, Az istent, a ki csalfasághoz, emberletipráshoz vezéri; Az istent mindig eltagadtam, Kit ők teremtnek, a papok . . . De még azért nem kárhozám el, Azért még vallásos vagyok. Vallásom az, hogy minden ember Magához hű ember legyen. Álljon magában, s maga által, Ne függjön undok urkegyen. Vallásom az, hogy a nagy istent A szívben élő tiszta észt Imádja tiszta gondolattal, És hozzon áldást társinak, Kiket szokások, ősi önkény, Szűk elvek fogva tartanak. Nyílt, világos beszéd ez. Cseppet sem valószínű azonban, hogy Greguss „védekezése" az ellenfeleket is megnyugtatta és kielégítette. A verseket és a szavojai káplán vallomásait olvasva — talán az egyházmegye több tagjában is felrémlett a Greguss apjával szemben hangoztatott vád, az ateizmus vádja, amely miatt annak idején Eperjest Pozsonnyal kellett felcserélnie. Greguss Mihály ugyanis — akár később fia: Ágost — az eleven érzékeléshez kötötte a megismerést, s azt tanította: „A valóság emberi ész által való megragadása és gyakorlati átalakítása az a konkrét tett, amely tarthatja életünket, az álmodozás mellett bizonyosan elveszünk". Elmélete végső soron nem választotta el egymástól a testet és a lelket — azokat egy ugyanazon szubsztancia monászainak — megnyilatkozási módjainak — tartotta, s a léttudományról azt vallotta, hogy csak egyetlen metafizikai igazságot tartalmaz; azt, miszerint van világ, mint okozat és van isten, mint ok. Minthogy pedig ismeretelméletben az ész minden esetben a hit elé került, ennélfogva az észtől és a tudásból származtatta magát az istenről kialakult fogalmat is. Hol és miben rejtőzködik itt az ateizmus vádja? Abban a könnyen érzékelhető igazságban, amit már a görögök állítottak és Greguss M. is vallott, hogy tudniillik a világon minden állandó és örökös mozgásban van (pantha rhei). Ha viszont a lét állandóan változik — következtetett tovább Greguss — úgy isten létét sem lehet feltételezni a folytonos fejlődésen kívül. Nem azonosítható mégsem kizárólag a mozgó léttel, amelynek képe az idő, sem a nyugodt léttel