Elek László: Művelődés és irodalom Békés megyében II. (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 13. Békéscsaba, 1988)

kártékony társadalmi képleteket és a közéleti vadhajtásokat: a feudalizmus romlottságának okait és okozóit. Ügyesen küzdött ellenük. Villanykái ezért nem lehettek már ab ovo korszerűtlenek. Ennek köszönhették relatíve tartós sikereiket is. A polgári átalakulástól — mint akkor sokan — ő is teljes szabadságot remélt. Határozott politikai öntudattal, erős hittel beszélt a szabadság szépségéről és felbecsülhetetlen értékeiről, azt remélve, hamarosan fészket rak az embermilliók szívében, és egyenlőséget teremt: Százezrek hordanak száj okban, óh, égi szabadság! Téged szűkre szabott önszivök is kirekeszt... Mindenhol keresünk téged, de sehol se találunk, Köztünk jársz te, de nem látnak a gyönge szemek ... Pályámnak végén ott állsz te, kitűzve, mikint cél! Kár, hogy e célra a cél nem lehet eszközöm is. Belső erkölcsi indíttatású, új típusú, önzetlen országépítésre serkentett. Olyan tevőleges hazaszeretetre, amely a régivel szöges ellentétben állva, új eszményt képvisel, és új irányt ad: Halni tanulj! — e szót mindenki fülembe kiáltja. Élni tanulj! — ezt még senki se mondta nekem. Az élni tanulást — amint ezt a fenti, Fordítsuk meg című epigramma szövegkörnyezete is erősíti, a haza szolgálata is parancsolja. Az a fajta honpolgári kötelesség, amely Vörösmarty Honszeretet-ёпек mélyen elgondolkodtató alapeszméjével: a „Szeresd hazádat, és ne mondd . . . Tégy érte mindent!" programmal azonos, és ekként szól: Némán tedd meg a jót! Fecsegés legjobbat is elront, Bízvást hallgathatsz, szól ha helyetted — a tett. Sokszor vagyunk kénytelenek megállapítani a kis füzet olvasása közben, hogy a versikékben jobb a gondolat, mint a nyelvi-ritmikai megoldás, pedig Gregussnak, a költőnek, kedvezett a szerencse: a műfaj a XIX. században is megőrizte a számára előnyös időmértékes formát. Ennek ellenére sajnálatos módon sokszor fordul elő, hogy kellő nyelvi lelemény híján nehezen érthető marad egy-egy fontos tézis, olykor meg az alkalmazott inverzió idegesít. Azért váratlan ez, mert Gregussnak világos elképzelései voltak a nyelv és a költői szabadság viszonyáról. Ezt vallotta: „Baj, ha a vers hibák elkövetésére kényszeríti az írót, mert ez azt jelenti, hogy még nem lett ura a nyelvnek, s nem bír benne könnyen és fesztelen mozogni... A vers teljességgel nem szabadítja föl a költőt hiba elkövetésére". A szokásostól eltérő szórendet, az inverziót viszont nem tartotta hibának. Ellenkezőleg; fontos figyelemébresztő és lekötő, kellemes stiláris izgalmakat keltő, játékos nyelvi eszköznek tekintette, amelyet mind prózában, mind versben alkalmazni lehet és kell. De vajon csakugyan ezt a célt szolgálták-e nála is? Az általunk kiemelt nyelvi nehézségek, nehézkességek, amelyekhez továbbiakat is társíthatnánk, arra mutatnak, hogy a forma sehogy sem akart engedel108