Gulyás Mihály: A baromfi-feldolgozás és a baromfikonzerv-gyártás története Orosházán (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 12. Békéscsaba-Orosháza, 1987)

művelet ez a baromfiszakmában, amit akkor csináltak, ha a csirke mellhúsa vékony volt és a csont feltűnően kiállt. Ilyenkor az 50—60 cm hosszú és 3 —4 cm vastag fával a mellcsontra sújtottak, a mellcsont eltörött, kiemelkedése megszűnt s a csirke jobb minőségűnek látszott. Ezt a munkát tréfásan „hizlalásnak" is nevezték. Az I.világháború előtt minden sovány baromfi bögyét varrták. A nyakon összevarrták azt a bőrvágást, amelyen keresztül a begyet kihúzták. A varrást a kiszedőasztalnál mindig a soron következő kopasztó végezte. Ennek külön neve is volt és varró-soros-пак hívták. Utoljára az 50-es évek elején varrták a pulykák begyét, egy külföldi vevő kívánsága szerint. Ha ezzel a munkával végeztek, akkor a csirkéket kasba rakták és két asszony, a két kas-soros a hűtőbe vitte. A 20-as évektől kezdve a kasok helyett faládákat használtak. A láda két oldalán két-két vaskarika volt. Ezekbe dugták a rudakat és úgy vitték mint a saroglyát; egy asszony a láda előtt, egy pedig mögötte. Az effajta ládákat a két rúddal együtt trógli-пак hívták és 1949-ben használták utoljára. Mint a többi soros munkákért, a kas-sorosoknak sem járt külön díjazás. 1950-től kezdve a kopasztást gépekkel segítik. Megépítették a felsőpályát, amelyen a láncokat hajtó fogaskerekek betonba ágyazott vasoszlopokon forogtak. Alatta egy 5—6 méter hosszú, vízzel telt forrázó-kád és egy úgynevezett nagyoló kopasztógép állott. (Nevét onnan kapta, hogy a tollnak csak egy részét verte le a baromfi testéről, nagyolta.) A pályán elhelyezett horgok 60—70 cm-re voltak egymástól s csirkéből óránként 700—900-at továbbítottak. A levágott baromfi először egy lemezzel körülvett elvéreztető kádon, utána az 52 —54 C°-os vizet tartalmazó forrázókádon és végül a kopasztógépen ment át. A kopasztógépben két egymással szemben forgó tengelyen 25—30 cm-es gumikorbácsok helyezkednek el, amelyek forgás közben a köztük elhaladó baromfiról a toll egy részét, a „nagyja tollát" leverték. (74. sz. kép.) Ezután a horgokról leszedték s a padokon ülő asszonyokhoz vitték, ők megkopasztották, majd letették azokat az előttük lévő üres padra. Itt az átvevő ellenőrizte a kopasztás minőségét és a baromfit továbbadta a belező asszonyoknak, akik a terem végén lévő széles asztal mellett, kis széken ülve végezték munkájukat. A kibegyezett és kibelezett baromfit visszarakták az asztalra, a kiszedett begyet és belet pedig a mellettük lévő vödörben gyűjtötték. Ősszel, amikor sok baromfit vágtak, 4—6 belezőre is szükség volt. A következő években a műszakiak a gépi kopasztás tökéletesítésén és a termelékenység növelésén dolgoztak. így először is meghoszabbították az elvéreztető kád és a melegvizes kád hosszát azért, hogy a baromfi tökéletesen elvérezzen, és a tolla a hosszabb áztatással jobban „lazuljon föl". Rájöttek, ha a kádak vizét szivattyúval mozgásba hozzák, a meleg víz a tollak közé jobban behatol s a kopasztógép gumiujjai még több tollat vernek le. A pálya elején beállították az elektromos kábító berendezést és a szárnytollat kiszedő tépőgépet. (75. sz. kép.) A régi nagyológép után még két újabbat állítottak be, hogy minél kevesebb toll maradjon a baromfin. A nyak és a fej tollát ezek a gépek nem verték le, ezért a fejet és nyakat még külön, egy kis térfogatú, másfél méteres hosszúságú melegvizes kádon vezették keresztül. Utána egy kis ko98