Gulyás Mihály: A baromfi-feldolgozás és a baromfikonzerv-gyártás története Orosházán (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 12. Békéscsaba-Orosháza, 1987)

A hizlaldákban kétféle típusú ketrecet használtak. A normál méretű ketrecekbe 10—12, a nagyobb méretű olasz ketrecekbe 15 csirkét raktak. A ketrecek között voltak l-es és 5-ös ketrecek. Az egyes ketrecek egymás fölé rakhatók, összeépíthetők, míg az egymás fölött lévő 5-ös ketreceket közös sarokoszlopok tartották össze. Az egymás mellé elhelyezett 5-ös ketrecek falat alkottak, és ha szemben is volt egy másik fal, akkor utcát képeztek. Ezeken az utcákon történt a baromfi be- és kihordása, etetése, itatása és itt tisztították le a sárdeszkákat is. (60. sz. kép.) A hizlaldákat padlás nélkül építették. Egy-egy hizlaldában elhelyezett 5—8 ezer csirkének sok levegő kellett, ezért a tetőkön még szellőztetőnyílásokat is készítettek, s a hizlalda egyik oldalát lécekből képezték ki. Télen a nyitott részeket bedeszkázták, sőt az 50-es években a gőzfűtést is bevezették. A kacsát és a libát nem hizlalták, csak pihentették a levágásig, legfeljebb egyszer-egyszer megtömték. Az államosított üzemben a pihentető egy magas szín alatt volt, ahol lécekből álló alacsony kerítések választották el a falkákat egymástól. A pihentető fölött embermagasságban a pulyka részére padlást építettek, dróthálóval körülvették és rekeszekre osztották. Az egykori baromfi-kereskedők iparuk megkezdése után hamarosan megépítették a hizlaldákat is. A Dénes és Eisler Cég első dolga 1939-ben a hizlaldák kialakítása volt, s ugyanezt tették a Magyar Mezőgazdák is. (60. sz. kép.) 1943-ban a Bernardinelli-telepen történt átépítések során 11 méter széles, hatalmas légterű hizlaldát építettek az akkori telep utcavonalán és a mezsgyéjén. A hizlalda két oldalról fogta közre az átvevőszínt. Ez a hosszú hizlalda a mai transzformátor-háztól a férfiöltözőig, onnan a függesztő csarnokig húzódott, s 30—40 ezer csirke befogadására szolgált. Még 1954-ben az államosított üzem is bővítette hizlaldáit. A régi baromfifeldolgozó üzemek vágó- és &opas,2tóhelyiségei az átvevőudvarra, tehát a szennyes övezetre nyíltak. 1963-ig az államosított üzemben is így volt. A baromfit szállító gépkocsik közvetlenül a feldolgozótermek ajtaja előtt haladtak el, vagy ha sok volt az áru, órák hosszat ott is álltak. Ez a helyzet semmiképpen sem felelt meg az egészségügyi követelményeknek. 1963-ban kialakították az élő baromfi számára az érkeztetőudvart, amelyre az utcáról a Fortuna-telepi, vagy más néven a II. sz. kapun lehet bejutni. Az udvar első részéből lett a tiszta övezet, ahonnan a gépkocsik a készárut viszik ki az I. sz. kapun. A régi üzemek udvarán az utakat téglából rakták, a téglák melletti földes terület nyáron poros, esős időben sáros volt. 1958-ban kezdték el az utak betonozását. Ma minden út és munkaterület betonnal van fedve. A szabad területen gyepszőnyeg, virágok és fák teszik kellemessé az udvar képét. A legrégebbi feldolgozóhelyiséget parasztházak szobáiból, kamráiból alakították ki. Erre utal egy 1936-ban készült fénykép is és a rajta olvasható felírás: „Vágókamra". (61. sz. kép.) Bizonyosra vehető, hogy korábban kamrának is készült. 1936-ban a Fleissig testvérek a Fortuna-telepi hűtőház alatt a pincében kezdték meg a vágást és kopasztást. Tágas, világos munkatermei csak a Magyar Mezőgazdák üzemének és az átépített Bernardinelli-féle üzemnek 81