Gulyás Mihály: A baromfi-feldolgozás és a baromfikonzerv-gyártás története Orosházán (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 12. Békéscsaba-Orosháza, 1987)
kezébe kerültek. A MOSZK „Mezőgazdák" telepére 1948. augusztus hónapjában terjesztették ki az államosítást. A II. világháború utáni időben már sejteni lehetett, hogy a jövő a szocialista gazdálkodás felé halad, de a vérbeli kereskedők még ekkor is jól kereshettek. Ebben az időben a kereskedők üzleti és pénzügyi forgalmát a magántőke korlátozása jegyében erősen ellenőrizték, mégis voltak kibúvók. Természetesen ehhez hozzásegítette őket a régi külföldi üzlettárs is. Az államosítást megelőző időben a külföldre szállított vágott baromfira a külföldi vevők egymás után célzatosan jelentették be az „Anstandot", kifogásolták a baromfi minőségét és árcsökkentést kértek. A Nemzeti Banknak ekkor két lehetősége volt: vagy visszahozatja az árut, vagy azt a külföldi cégnek utólagos alku szerint 20—30%-kai olcsóbban adja el. Rendszerint az utóbbit tették. A haszon egy ideig a külföldi cég kezén maradt, de amikor az államosítás után a nagykereskedők és üzemvezetők egy része külföldre távozott, bizonyára nekik is jutott az anstandon szerzett pénzből. A háború utáni új élet, a munka megindításában jelentős szerepe volt az üzemi bizottságoknak. Az iparügyi miniszter 1945. VI. 5-én megjelent rendelete alapján minden olyan vállalatnál, ahol legalább 20 munkavállalót foglalkoztattak, üzemi bizottságot kellett alakítani. Az üzemi bizottságok létrehozásának célja: „a munkának, mint a termelés egyik legfontosabb tényezőjének megbecsülése, továbbá az üzemen kívül levő vállalatok megindítása, üzemük folytonosságának biztosítása, valamint a gazdasági életnek háború utáni megszervezése volt. Azokban az üzemekben, ahol a mnkavállalók száma 20-nál kevesebb volt, az illetékes szakmai szakszervezetek közreműködésével bizalmit, esetleg bizalmiakat kellett választani, ezek számát az illetékes szakszervezet állapította meg." 60 1945. év végére valamennyi üzemben megválasztották az üzemi bizottságokat. Az elnökön kívül propagandistát, gazdasági- és bérfelelőst is választottak. Gyűléseiket munkaidőn kívül tartották. Valamennyien nagy segítséget kaptak az Élelmezési Ipari Dolgozók Szabad Szervezetétől, mely Orosházán 1944 őszén alakult. Az üzemi bizottságok munkája sokrétű volt. A rendszeresen megtartott értekezletek témája: a munkaidő, munkabér, munkafegyelem, a dolgozók munkakörülményeinek javítása, a védőruhák, egyéb juttatások intézése, szakszervezeti oktatás megszervezése. Üzemi könyvtárunkban még található néhány könyv, melyet a Magyar Mezőgazdák Orosházi Baromfitelepének Üzemi Bizottsága szerzett be, és azt le is bélyegezte a saját bélyegzőjével. A Fortuna Árukereskedelmi Rt. telepén önképzőkört hoztak létre, ahol verseket szavaltak, a magyar irodalomból részleteket olvastak fel, majd politikai és szakszervezeti előadásokat hallgattak. „A Magyar Köztársaság Kormánya 1946. évben (1946. XII.) elrendelte, hogy a szolgálati viszonyban állók munkafeltétele kollektív keretszerződésben, szakmai, iparági, üzemi kollektív szerződésben kerüljön szabályozásra. Mindaddig, amíg szakmai, iparági, üzemi keretszerződés nem jön létre, az összes munkavállalók részére a keretszerződés rendelkezései az irányadók. 49