Gulyás Mihály: A baromfi-feldolgozás és a baromfikonzerv-gyártás története Orosházán (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 12. Békéscsaba-Orosháza, 1987)

de itt még soronként végigkocogtatták, s a törötteket kiszedték. A kocogtatófa ceruzavastagságú volt és száraz bükkfából készült. Csak a bükkfát tartották jónak, szépen csengő hangja miatt. A tojásfeldolgozás addigi rendszere lassú volt, sok kézi munkát és nagy területet igényelt a kis teljesitményhez. 1952-ben átalakították a technológiát. A lámpázás után legnagyobb tömegben jelentkező azonos minőségű export, vagy belföldi tojást közvetlenül az osztályozó gépre vezették. A gépeket az elsötétített lámpázó terem fala mellé állították be, a falon vágott nyíláson át a görgős szalagot bevezették és a lámpázókig meghosszabbították. A görgős szalagra rakták fel a lámpázók a tojást, amely a sötét teremből közvetlenül és folyamatosan az osztályozó gépre került, ennek asztaláról történt a csomagolás a jól megvilágított teremben. E munkaszervezéssel egy lámpázó óránkénti teljesítménye 1600-ról 2100 darabra emelkedett. 1954-ben egy új 10 000-es géppel bővült a feldolgozó gépek száma. Ez a gép a Német Demokratikus Köztársaságból származott és bár új gép volt, működési elve és felépítése megegyezett a régi „Benhil" gépekkel. Az ötvenes évek végén ismét előbbre léptek a tojásfeldolgozás műveleteinek gépesítésében. Ez időtől kezdve a lámpázó asszonyokhoz nem a kiszolgáló hordta a tojást, hanem egy végtelenített vízszintes gumi, majd vászonheveder szállította. Ezzel az újítással néhány ember munkáját géppel helyettesítették. A jó eredmény mellett hátránya, hogy a szalag a gyengébb lámpázóknak is ugyanannyi tojást szállított, mint a gyorsabb kezű, nagyobb teljesítményre képeseknek. 1965-ben három új gépet kapott az orosházi üzem. Ezek a nagy gépek holland szabadalom alapján Bulgáriában készültek. Alapelvük, elrendezésük megegyezik a „Benhil" gépekével. A tojások felrakása helyén a hat csatorna egymás mellett haladt, de a görgőknél egy válaszfal ketté osztotta őket, így végül is ikergéppé alakultak át, külön átvilágító, külön osztályozó és csomagoló asztallal. Az egy sorban beállított gépekhez a raktárból egy 60 cm széles szalag szállította a tojásokat. A tálcán lévő 30 tojást vakuummal működő szerkezet egyszerre emelte le és tette át az ikergép hatos csatornájába, ahonnan az a görgőkre került. A hosszú görgőpályán tovahaladó tojásokat a görgők alatti tükrökből visszaverődő fény átvilágította. Ez a szakasz egy elsötétített fülkén haladt keresztül. A fény felett három sorban elhaladó tojásokat egy asszony figyelte, s a kifogásoltakat a görgőkről leemelte, majd egy különálló fényforrásnál pontosan átvilágította, s minőség szerint külön tálcákra helyezte. A görgőkön maradt tojásokat a gép súly szerint osztályozta, majd ládákba, vagy kartondobozokba csomagolták. Innen a kész ládát szállítószalaggal a raktárba továbbították. Egy ikergép teljesítménye óránként 16 000 db volt. E gépeken a fehér héjú tojások könnyen átvilágíthatok, de a barna héjúakban levő hibákat nehezen vették észre, ezért a lámpázás az asszonyoktól megfeszített munkát kívánt. Nagy teljesítménye volt az előnye, a lámpázók pedig épp emiatt nem szerették. 121