A Békés megyei múzeumi kutatások eredményeiből (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 11. Békéscsaba, 1988)

Skolka András: Orosháza topográfiai leírása 1815. (Németből fordította, bevezetővel és jegyzetekkel ellátta: Soós István)

A biztonságot szolgáló intézményekhez tartoznak az itt kinevezett (falu) negyed-fő mesterek (utcakapitányok). Hivataluk az, hogy házról házra minden nap elegendő embert állítsanak ki, akiknek éjszakánként utcájukban a tűz- és tolvaj veszély és más lehetséges szerencsétlenség miatt őrségben legyenek. §. 16. A jelenlegi temető az utolsó betelepedés óta már az ötödik, pusztán árokkal körülvett hely. Az első és második temető helyén már régóta házak állnak. Egyébként az összes itt élő keresztény gyülekezetnek, katolikus, evangélikus, református és nem egyesült kereszténynek csak egy közös temetője van. Itt tehát elismerik (ami bizony hazám minden zegéről-zugáról még nem mondható el, mint példákkal tudnám alátámasztani), hogy mindenütt ugyanaz a temető van és hogy a legkülönbözőbb vallású keresztények haláluk után nyugalomban és tiszteletben feküdhetnek egymás mellett, ahogyan egymással és egymás mellett testvériesen, mint keresztény felebarátoknak élniük kellene. §. 17. A helyi evangélikus népiskolákról. Itt négy elkülönített tanosztály és négy külön nyilvános tanító van, akik közül az első kettő egyúttal váltakozva az orgona- és kántorszolgálatot is ellátja a községben. Mind a négy tanító férfi, akik a magasabb hazai gimnáziumokban elvégezték a bölcsészeti és teológiai tanulmányokat és maga a község fogadja fel őket. A két lelkész úr az iskolák felügyeletét megosztja egymás között, ha az egyiknek túl terhes lenne. Nos, hát joggal el lehetne várni, hogy ezek az iskolák éppúgy, mint a szarvasiak, a legjobb állapotban legyenek? Ez azonban egyáltalán nem így van. Az ok sem az egyházi elöljáróságokban, sem pedig a tanítókban nem kereshető, hanem csak az osztályok hibás elrendezésében, amit már a Mezőberényről szóló leírásban is szóvá tettem*, hogy ugyanis az osztályok beosztásánál nem a gyerekek korát és képességeit hanem nemüket veszik figyelembe. A négy tanító ugyanis & falu felső és alsó részén osztozik meg. Nevezzük őket (ti. a tanítókat) A, B, C, D-nek. A tanítónak a felvégről való fiúkat az ABC-től az olvasásig és írásig, számolásig és minden lehetséges dologig mindenre meg kell tanítania, ami joggal elvárható egy jó parasztiskolától; В tanítónak ezt a falu ugyanazon részéből való lányoknál kell elérnie. Ugyanez a helyzet С és D tanítóval. Az egyik tanítóé minden fiú, a másiké minden leány az alvégről. Micsoda osztályozás! Milyen felesleges nehézség a tanítók számára, milyen kimondhatatlan kár a tanulóknak! Milyen értelmetlen időveszteség mindkettő számára!!! — És ezt a káros beosztást 1808ban (az egyházi elöljárók? — nem!) a helybéli tekintetes falusi bíróság határozata alapján (az „Elöljáróknak rendelkezésekből"-bői — hangzik az eredetiben) szabták meg és 1813-ban ismét megújították. Tehát egy parasztbíróság dönt olyan ügyekben, amelyeknek megítélése teljesen kívül esik saját hatáskörén. Jó nektek, iskolák, amelyek a tanítókkal együtt ettől a befolyástól mentesek vagytok. Hogy az egyházi elöljáró urak, hogy az iskolaigazgató urak hivataluknál fogva miért nem törődnek az üggyel és miért nem vetnek véget a helytelen dolognak, nem * Lásd a Hesperus 1814/17., 18., 19., 21., 22., 23., 25., 26., 27., 29., 30., 34., 38. számait. 156