Nagy Gyula: A múzeum szolgálatában (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 10. Békéscsaba, 1986)

b) Vésztő Vésztő nagyközség Tanácsa 1973-ban jelenttette meg a „Vésztő története" című monográfiát. A vaskos kötetet Szabó Ferenc, a Gyulai Levéltár igazgatója szerkesztette, aki a megyei kutatásokat az 1960-as évek végétől igyekezett összefogni. A 16 tanulmányszerző között én is szerepelek „Hagyományos földművelés Vésztőn" című munkámmal. Ekkor már több évtizede foglalkoztam a hagyományos paraszti gazdálkodás kutatásával és feldolgozásával. Bár legfontosabb kutatásom területéhez, a Vásárhelyi-pusztához e terület kissé távol esett, mégis szívesen vállalkoztam a Kis-Sárrét vésztői népe földművelésének megírására. Essék néhány szó a monográfia születésének körülményeiről. 1969-ben, amikor Vésztő az Antifasiszta Népfront jegyében született országos földmunkás kongresszus negyedszázados évfordulójára készült, felmerült az igény a nagyközség egész történetének feldolgozása iránt. Célul a község teljes történeti és földrajzi feldolgozását, továbbá a népélet legfontosabb területeinek hiteles ábrázolását tűzték ki. A munka megjelenését a község újratelepítésének 260. évfordulójához kapcsolták. Vésztő népét jogos büszkeség tölti el, hogy mindig jelentős szerepet játszott a magyar történelemben a haladásért, a nemzeti függetlenségért folytatott harcaiban. Az elődök legjobbjait ott találni a parasztfelkelésekben, a szabadságharcokban, az agrárszocialista mozgalmakban. Ezért a mai utódok úgy érezték, hogy hiánypótló, sőt forrás lesz a készülő munka. A Vésztő történetét és néprajzát feldolgozó kötet munkálatai megindítását a néprajzos muzeológusok bevonásával szervezett községbeli gyűjtőtábor jelentette, az 1960-as évek végén. Ez a kezdeményezés 1970-ben aztán találkozott a vésztői tanács elképzelésével, amikor határozat született a könyv megírására. Az 1970. május 4-re összehívott munkaközösségi alakuló megbeszélés a vésztői tanácsházán zajlott le. 1971-ben a szerkesztő összeállításában részletes, főleg technikai jellegű útmutatást kaptak a munkacsapatok tagjai. A kötet szerkesztője Szabó Ferenc, a történeti fejezetekhez messzemenően igyekezett biztosítani a Békés megyei Levéltárban őrzött forrásokat. A felkért lektorok általában dicsérettel szóltak a szerzők sokoldalú, derekas anyaggyűjtéséről és igényes feldolgozásmódjáról. Az impozáns monográfia 1973-ban hagyta el a kecskeméti Petőfi Nyomdát. A mű 546 oldal terjedelmű, és sok fénykép, rajz, grafikon illusztrálja. Tanulmányom 39 oldal terjedelmű. Számomra legérdekesebb volt a község határa. Legnagyobb része nehézmunkálatú, kemény, kötött, fekete föld. Sokáig a határ nagy része mocsaras rét volt, amelynek csak a szélein tudtak termelni. A századfordulóig a régi folyómeder vitte le a rét vizét. Később, ahogyan a kanálisok szaporodtak, úgy gyorsult meg a víz lefolyása és a rét széleinek a feltörése. Az urasági földeken álltak tovább a nádasok, a parasztok hamarabb kipusztították. A rendkívül szorgalmas falubelieknek emberfeletti munkájára volt szükség, hogy a vizenyős rét termőfölddé váljék. A vésztői parasztok emberemlékezet óta szorgalmasok. Messze földön úgy 80