Nagy Gyula: A múzeum szolgálatában (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 10. Békéscsaba, 1986)

készítményeken". Mint néprajzos, úgy véltem, fontosabb a kiveszőfélben lévő hagyományos paraszti gazdálkodásról egy-egy forrásjellegű könyvet írni, mint uram bocsa', egy nyúlfarknyi újságcikket közölni. Bár volt egy időszak, amikor szerettem volna, ha az újságban állandó rovatot kapok, ahol hetente egyszer egy rövid, de magvas írással jelentkezhettem volna. Ma már nem tudom, hogy miért, nem valósult meg. De egy velem történt humoros epizód megmutatta, hogy hazánkban a néprajzosok ismernek, ám a szülőfalumban alig-alig. Ha az újságban gyakran írtam volna akár egy nyúlfarknyi cikkecskét, itthon mindenki ismerne. Történt egyszer, hogy egy parasztember a határunkban lévő Harangoskútról beszélt nekem. Rövidesen meg is jelent „Miről mesél a Harangoskút?" címen az újságban. Tartalma: Pusztaföldvár lakói megsejtették, hogy rajtuk üt a török, kincseiket összeszedték, harangjukba rejtették, és egy mély kútba leengedték. Megátkozták azt az idegent, aki ki próbálja venni. Cikkem érdekessége az volt, hogy megírtam a harang visszazuhanásának a népünk száján őrzött 8—10 változatát. Végül írtam, hogy ez mind csak mese, a valóság az, hogy a leföldelt kút körül dübörögnek a szántó traktorok. A legérdekesebb az, hogy a cikk végén a nevemet jó nagy ,,kanibetükkel" szedték ki. — Néhány nap múlva a múzeum lépcsőházában egy feldúlt, kissé pityókás emberrel (az adatközlőmmel) találkoztam. Hangoskodva kérdezte: ,,Hun van az az O. E. ? Itt a bicskám, had herülöm ki! Hogy még mese vót, amit émontam neki!" Örültem, hogy nem ismert meg, elmentem mellette, s azután elfutottam. Mi a tanulság ebből ? Ha az újságolvasó orosházi ember azt a szót hallja: Szántó Kovács Múzeum, a tudatában azonnal az általam időnként alkalmazott, nem szakember munkatársam neve jelenik meg. Jóformán abból élt, hogy szinte nap mint nap megeresztett egy-egy cikket az újságban ásatásairól. Természetesen minden újságcikk alatt ott állt a neve is, s ennek alapján mondhatni, csak őt ismerte a nagyközönség. Ismét megbizonyosodtam, hogy a felszínes munkával többre lehet menni, mint a komoly, maradandó munkával. En azonban továbbra is megmaradtam azon az úton, amelynek járását e szerény munkámban részletesen megírtam. Nem is bántam meg. 66