Nagy Gyula: A múzeum szolgálatában (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 10. Békéscsaba, 1986)
családhoz. Varga Ferenc is akkor érkezett haza a közeli tanyájukról. Naponta 2—3 óra hosszat dolgoztunk. Nagyon jól tettem, hogy a gyűjtésemet ismerős, adatközlésre alkalmas embernél kezdtem el. Türelmes, aprólékos munkával összegyűjtöttem Orosháza hagyományos földművelését. Az első komolyabb jegyzetelésem olyan jól sikerült, hogy ez lett az alapja annak a tanulmányomnak, amelyet az orosházi monográfia néprajzi kötete számára „Földművelés" címmel írtam. Később szerettem volna, ha az orosházi önéletíró parasztok sorába ő is megírja élete történetét, azonban rábeszélési tudományom nála csődöt mondott. Ezzel, úgy hiszem, egy kitűnő önéletrajzzal lett szegényebb a magyar népi irodalom. Fekete Sándor. Orosházán született 1892-ben. Elemi iskoláit részben Orosházán, részben a Vásárhelyi-pusztán, a Cinkusi iskolában végezte. Az iskola után apja 42 kisholdas gazdaságában dolgozott. A család gyakori vendége volt János, az öregbátyja (F. S- nagyapjának a bátyja), aki mint lovas nemzetőr, részt vett a szabadságharcban is. Sokat mesélt róla. így Fekete Sándor emlékezete az öregbátyján keresztül visszanyúlt egészen a múlt század közepéig. 1913-ban vonult be katonának a 8. honvéd gyalogezredbe, Lúgosra. Ott érte az I. világháború. 1916-ban megnősült. 1918-ban szabadult meg a katonaságtól. 1922-ig apjával közösen dolgoztak, utána önállóan gazdálkodott 42 kat. holdon. Később a családjai között szétosztotta, s neki csak 15 hold maradt, amelyen 1960-ig gazdálkodott. Ekkor belépett az orosházi Szabadság Termelőszövetkezetbe. 70 éves korában az orosházi evangélikus egyház harangozója lett. Ott 7 évig szolgált. Felesége rengeteg gyöngytyúkot tartott. Ezért gyöngytyúkos Feketééknek is nevezték őket. Annak idején igyekezett korszerűen gazdálkodni. A gazdálkodás mellett világéletében érdekelték a történelmi események. így például összeállította a Fekete-nemzetség családfáját is. Ma is ez a vezérmotívuma múzeumunk állandó kiállításának. Háromszor kereste fel a Tolna megyei Zombát, ahonnan az orosháziak származnak. Téglát is hozott a zombai imaház alapjából, melyet a kardoskúti ev. templomban helyezett el. Élete vége felé megírta az önéletrajzát, amely a Gyulai Levéltárba került. Orosházi adatközlőim közül ő volt a legkiválóbb. Még most is elevenen él emlékezetemben, pedig már régebben kikísértük utolsó útjára. Alacsonyabb termetű, kissé hajlott hátú, harcsabajuszú, szép, jellegzetes férfiember volt. Le sem tagadhatta, hogy tipikus orosházi parasztember. Jellegzetesen orosházi nyelvjárásban beszélt! Élvezetes volt vele szót váltani. Dolgos, szorgalmas ember volt, de mégis inkább az észjárása jellemezte. Egyszerűen, de tisztességesen öltözködött még akkor is, mikor viszonylag jobbmódú paraszt volt. Igaz, a kuláküldözés során szorgalmáért őt is megfircangolták egy kicsit. Talán ezért, ettől kezdve egy kissé hanyagabbul öltözködött. Élete vége felé mindig az első világháborús, simli nélküli katonasapkáját hordta. Szellemi ereje teljében volt akkor, amikor az orosházi monográfia szerkesztője voltam. A tanulmányok szerzői éveken keresztül le-lefutottak Orosházára. Bármelyik téma mestere is volt a ven31