Nagy Gyula: A múzeum szolgálatában (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 10. Békéscsaba, 1986)

kat, s különösen a kerámia tárgyak többszöri áthelyezése jelentett komoly gondot. Ilyenkor sokszor eszembe jutottak Nagy Gyula szavai. Miután három tárgyat jelenlétemben példamutató szemléletességgel leírt, reám bízta a negyedik tárgy kísérleti leírását. Jóllehet, a munka elkészültével nem fukarkodott az elismeréssel, számos pontosítással, részlettel tette teljessé leírásomat — miközben állandóan szóval tartott. Különösen érdekes volt számomra, hogy gyűjtési feljegyzései segítségével olyan kulcsfontosságú kifejezésekkel, népnyelvi fordulatokkal gazdagította a gyűjtemény egy-egy tárgyának leírását, hogy a tárgyat valósággal megelevenedni éreztem. Meggyőződéssel osztom azok nézeteit, akik szerint Nagy Gyula néprajzi leíró kartonjainak szakszerű, hiteles leírásai színvonalas tanulmányok szintjén készültek. Bizonyos vagyok benne, hogy az ő részletező, aprólékos megfigyeléseket is tartalmazó, mondhatni: műgonddal készült leírásai valóban forrásul szolgálnak a későbbi nemzedékekhez tartozó kutatóknak. Nehéz utánozni ezeket az apró remekléseket, amelyek Nagy Gyula nagyobb munkáinak is jellemző építőelemei. A néprajzi jelenségek valósággal mikroszkopikus lefényképezése, hitelesség, pontosság, képszerűség — úgy, hogy mindezt az empíria semmivel sem helyettesíthető módszere támogatja: így foglalhatók össze Nagy Gyula leírásainak főbb ismérvei. A múzeumi nyilvántartás elsajátíttatásának és elsajátításának céljával történt összejöveteleink — mint ahogy fentebb utaltam már erre — jóval több hasznot hoztak a számomra, mint azt várnom lehetett. Mivel ez időtájt egyébként is belemerült a munkába, csaknem mindig a készülő nagy műről, a három év múlva, 1975-ben napvilágot látott „Parasztélet a Vásárhelyipusztán" с könyvről beszélt. Ez jó alkalmat kínált arra, hogy szerkesztői, gyűjtői, kutatói teendőiről, munkatársairól szóljon. Szeretettel és őszinte elismeréssel beszélt az általa irányított munkatársakról, de határozott bizalom csendült ki szavaiból akkor is, ha szaklektoráról vagy a parasztlektorokról beszélt. Nagy Gyula igazi alkotó légkört teremtett munkatársai számára, így e jelentős munka folyamatos együttdolgozás eredményeként valósult meg. Bár több esztendei gyűjtési gyakorlat állt mögöttem, fel kellett figyelnem Nagy Gyula gyűjtési módszerére. Kerékpárral járta a pusztát, s a Parasztélet fogalmazása idején — azt hiszem — minden pusztalakó személyes jóismerősévé vált. Nemcsak azért, mert a pusztai embernek ritkán adódik látogatója, Gyula bácsi pedig a hétnek majd mindenik napján ott szorgoskodott a puszta valamely tanyáján, így naponta találkozott az őt tisztelő adatközlőivel. Gondolom, az is eggyé forrasztotta őt a Vásárhelyi-puszta lakóival, hogy —- anakronisztikusnak látszó, de valójában a gyakorlat által fényesen igazolt módon — újra megtanulta tőlük a paraszti munkafolyamatokat. Voltaképpen ezt a megtanult gyakorlatot írta le, a leírtakat ellenőriztette újfent a tudásukat átadókkal. A lehető legnagyobb pontosságra és hitelességre való törekvés vitte rá Nagy Gyulát a már elfelejtett paraszti gyakorlat újratanulására, s a már megtanultak ismételt ellenőriztetésére. 169