Elek László: Művelődés és irodalom Békés megyében I. (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 9. Békéscsaba, 1985)

VAJDA nem úgy tűnt el közülünk, hogy benne hazája, S a nemzet méltán meg ne sirassa fiát. Ő, a dicső, magasabb célpontul tűzve ki „emberS polgártársa javát" — tettleg előre haladt. Mint egy Bellerophon megvitt a sok fejű szörnnyel, És nem kért, ha kidől, sírja fölé koszorút. A magot elhinté, az idő meghozza gyümölcsét — S egyszerű halma fölött tette beszéli, ki volt. Mintha saját szavai visszhangoznának: „Lettem kiáltó szó a pusztában. Sivatag vett körül, és meg kellett erőltetnem mellemet, míg emberekhez került szózatom. E szózatok mind a feltámadás reményében keltek. JSTem mindennapi szavak voltak, ezért nem is értették el azonnal. De én nem hagyék fel szavaimm Л, ... és aki meg nem értett, meg fog érteni". Igaza lett. A nemzet legjobbjai, a reformnemzedék, a Fiatal Magyarország megértette és magáénak vallotta 48-at érlelő eszméit. Nem kisebb költő, mint Petőfi hajtott fejet előtte, és követelt „emlékezést, emlékezést neki", a nagy elődöt tisztelvén benne: ,,a természet leghívebb gyermekét", ,,a függetlenség bajnok férfiát", ki ,,a hazát szívében hordozá", Ki e hajlongó, görnyedő időkben Meg nem tanula térdet hajtani, Ki sokkal inkább hajtá le fejét a Szabad szegénység kőszikláira, Semmint a függés bársony pamlagára. (Vajda Péter halálára) Hiába dohogott értetlenül Szigetvári Iván Petőfitől szóló monográfiájában: Vajda megérdemelte ezt a kimagasló művészi értékű apotheozist, ezt a „csodálatos nyelven írt", költői képekben és gondolatokban gazdag ódát, amelyhez hasonlóval előtte egyetlen magyar költőt sem tiszteltek meg. Petőfi ugyanis nem a ,,nagy költőt", hanem a plebejus demokrata tanokat hirdető, az igazságot és az eszményi szabadságot — azaz a mindenkire kiterjesztett jogot és társadalmi egyenlőséget — követelő nagy embert becsülte meg versével. Az eszmei-ideológiai elődöt, ki — ha kellett — életével igazolta elveit. így is fogalmazhatnánk: „apostolt", „földet érlelő tiszta sugárt" látott benne. Olyan küldetéses nagy lelket, aki — hasonlóan a tragédiák hőseihez — büszkén vállalta sorsát, s hű maradt beszédeiben hirdetett tanításaihoz: „Elvért küzdeni, elvért halni dicsőség; ki ezt meri, az istenek sorsára emelkedik (ezért találó 230