Elek László: Művelődés és irodalom Békés megyében I. (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 9. Békéscsaba, 1985)
értek még meg tehát a forradalomra. Tovább rontotta a helyzetet, hogy az idő sem volt elég a szervezkedésre. A jakobinus értelmiség — „az ördög gyertyagyújtói" — csak a patrióta középnemességben látott biztos szövetségest — a néppel nem épített ki kapcsolatot. Ennélfogva nem is volt — nem is Tehetett — tömegbázisa az udvarral, a lojális arisztokráciával és a klérussal szemben. Igazi, a szó szoros értelmében vett harcról így eleve nem lehetett szó, pedig, ahogy a besúgó Strohmayemek az elégedetlenkedők egyike mondta: „Immár nem az a lényeges, hogy az orosz, porosz, vagy valaki más uralkodik-e Magyarországon, hanem csak az, hogy az osztrák ház ne uralkodjék''. (Arra vall ez, hogy még az államforma kérdésében sem volt egységes szempont; nem mindenki állt a köztársaság mellett.) Réz József perét olvasva, talán elfogadhatónak látszik a jakobinus jelző, de joggal kérdhetik, hogy kerül ide Fábián János, a vallásos káté írója ? Nem nehéz a magyarázat. Nemcsak azért, mert az ellenzéki magatartások között valójában nem tett minőségi különbséget a politikai hatalom, amely egyhamar jakobinusnak bélyegzett minden „józanul okoskodó és beszélő embert" — ahogy Batsányi János írta barátjának Aranka Györgynek, hanem mert a mozgalom sem tudott megmaradni a Habsburg-ellenes „nemzeti" keretek között. A polgári forradalom osztályharcos jegyeit is magára öltötte. Ugyanúgy alapul vette a felvilágosodás eszméit, mint diadalmasabb francia társa. Amikór tehát az ellenzék a Habsburg uralom ellen küzdött, kénytelen volt küzdeni a polgári átalakulásért is, harcot hirdetve természetesen a feudalizmus fő ereje : a katolikus egyház latifundiumai és főpapjai ellen. u • : Fábián, ki a vallási tételek és krisztusi elvek földi megcsúfolására figyelmeztetett, egyben az „ész-egyház", a „filozófiai egyház" szellemét is képviselve, forradalmi igénnyel támadta az eltorzult és így megkövesedett dogmákat, s a •változás, a Változtatás szükségességének a tudatát erősítette fel. Nem volt ateista; de hogyan is lehetett volna, amikor a nagy példaképV az antikleríkál'is •Voltaire is azt hirdette: „Ha Isten nem. volna, ki kellene találni'", ezzel mintegy azt húzta alá, hogy kora sem lehet meg valamiféle egyház nélkül. Nem lékicsinylendő tehát Fábián tette és erőfeszítése. A mi viszonyaink között kiülő'*nősen nem, hiszen a Habsburg ház olyan jogokkal és olyan lehetőségekkel ruházta fel a leggazdagabb hűbérúrrá tett klérust és ä katolikus egyházat, hogy egyet kell értenünk a történetíró Marczali Henrik 'Mária Terézia korára és országára vonatkozó megállapításával: „Az egész légkört mintha'tömjén illata" töltené be. .:::••:;:-'•;;• í: Цх Nemcsak a Marczali-féle megállapítás helyesebb értelmezése, hanem az államvezetés és a haladó polgári eszmék harcának az'érzékeliétése^rdekébbn is szükségesnek tartjuk, hogy egy-két adattal igazoljuk állítás unkát, räviffigitva 'egyúttal arra a kétarctíságra is, amely az egész'korszákot jellemezte. Nëracsak 'árról volt ez ugyanis nevezetes, hogy ekkor lett 1 hazánk Mária országa \ Regitum 'M'iirianum, hanem arról is ^ amint ezt fentebb is igyekeztünk" tudatosítani^ 1 ^-', «-ifi
