Elek László: Művelődés és irodalom Békés megyében I. (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 9. Békéscsaba, 1985)

a mi vidékünkre is. Olyan általános igazságok, amelyeket népköltészeti emlékeink is hitelesítenek. ! Kálmány Lajos, a kiváló néprajztudós Békéssámsonban például a következő, török időket idéző dalra bukkant : Csicsiss el, aludjál, te kis török gyerök! Nekem is vót fiam, szép kis magyar gyerök. De mikor a török Vásárhelyt bevötte, Az én kisfiámat bőcsőstűl elvitte, Most is megösmerném, ha elébem jönne: Bal kezin, bal lábán barac(k)mag a jegye. A bánatos hangú altatódal — Greguss Ágost-i értelemben vett tiszta ballada : tragédia dalban elbeszélve — egy török rabságba hurcolt anya fájdalmát panaszolja el. A népdal típusokkal foglalkozó tudósok szerint a közismert fia-rabolta anya motívum nyomai fedezhetők fel benne. A drámai tömörségű helyzetdal, mint a szaggatott cselekményű balladák, csak sejteti a lényeget : a Vásárhely táján rabságba került, közben török vitézzé ssrdült magyar ifjú visszajön, elrabolja saját anyját is, hogy a messze távolban unokájának dajkája legyen. Nehezen tudhatjuk eldönteni, mennyi „emberség" húzódhatott meg az ilyen tett mögött. Volt-e egyáltalán ? Itthon ugyanis állandó rettegésben, örökös félelemben élt mindenki. A zsákmányszerzéssel, rablással, fosztogatással foglalkozó török és tatár martalócok sűrűn benyargalták az egyes vidékeket, s minden ellenszolgáltatás nélkül elvitték a szegény emberek legszükségesebb holmijait is. Ellenszegülni nem volt tanácsos: a tiltakozók kedvét hamar elvették, az illetőket könnyű szerrel móresre tanították a kóbor katonák. Aki önvédelemből visszaütött, örülhetett, ha „cudar veréssel" és vagyona elkobzásával megúszta. Ilyen körülmények között esetleg még ezt a brutális gesztust is fel lehetne fogni valamiféle „kegyetlen" jótettnek: a fiúi szeretet egyfajta torz megnyilvánulási jegyének. Tények igazolják, hogy a törökké átnevelt magyar származású katonák előtt is nyitva állt a felemelkedés útja. Volt, kit katonai szolgálata előtt egyenesen a szultáni szerájban neveltek. Ez a megkülönböztetett sors jutott osztályrészül a Gyulán vagy valamelyik Gyula melletti faluban — magyar szülők gyermekeként — született, feltehetően 1552-ben elhurcolt Khadim Dzsafemék is, ki hamarosan a gyulai, majd a székesfehérvári szandzsák élére került. Ez a harci erényeiről és kíméletlen brutalitásáról egyaránt hírhedt vad katona — ahogy Tardy Lajos: Régi hírünk a világban című műve közli — a század végére III 35