Elek László: Művelődés és irodalom Békés megyében I. (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 9. Békéscsaba, 1985)

fokú oktatással foglalkozó csoportjában az iskola képviseletében erőteljesen köve telte az „álladalom" kizárólagos iskolafenntartó jogának törvénybe iktatását. „A felek ezetességnek a tanodára nézve megszüntetése az első elv, melyből kiindulnunk kell, ha boldogulni akarunk" — szögezte le július 20-i hozzászólásában, teljes összhangban az első egyházmegyei tanítóegyesület, később pedig Vajdának az Erkölcsi beszédekben hangoztatott elvével: ,,Az iskolai rendszert kellene . . . minél előbb nemzetileg elintézni". Vagy ahogy a Világ hasábjain hirdette: az állam és a társadalom egyik legfőbb gondja az iskola és a nevelés kell hogy legyen. Rossz ugyanis minden olyan tanítás, amely „vallási és társadalmi előítéletet hirdet, babonát és fanatizmust terjeszt". A jó tanításnak az egyenlőtlenségek megszüntetésén kell munkálkodnia, és a nemzeti és nyelvi egységet szolgálnia, annál inkább, mert „korunk jelleme az, hogy nem osztályok számára követelünk művelődést, hanem a teljes közönségnek'''. Pecz is azonosult ezekkel a demokratikus nézetekkel, sőt a megváltozott politikai viszonyok között rövid ideig még a gyors megvalósításukban is hitt. Látva azonban az egyházi iskolai-papi ellenzék nagy erejét, mely mellékvágányra igyekezett terelni a vitát, másnap újra szót kért, és helyes mederbe terelve a tanácskozást, reálpolitikus érzékkel kompromisszumos megoldást, lassabb, folyamatos átalakulást javasolt: „ ... ha mindjárt el nem érhetjük is, hogy az iskolában legyen egy pásztor és egy nyáj, de arra törekedhetünk. Ha a statusé (államé) az iskola, akkor bizonyos, hogy minden felekezet tanításáról — értsd: hittanoktatásáról — gondoskodik". Majd a tanszabadságról ekként összegezte elképzeléseit: ,, . . . ne legyen a tanítónak szabad azt tanítani, amit akar" — Bloch sikertelen, eleve hibás eljárása figyelmezettte-e rá ? — „csak azt, amit a status által megszabott rendszer előír", ezt azonban úgy adhassa elő, „mint azt legcélszerűbbnek látandja". A szabadságharc éveiben száz alá esett az iskolában a tanulói létszám. Legmélyebbre az 1849—50-es tanévben került, amikor is csak 89-en iratkoztak be. Ez még elviselhető lett volna ; az igazi bajt az állandó mozgás, a tömeges kilépések, a nagy hullámokban jelentkező iskolaelhagyások jelentették. Tervszerű, folyamatos oktató-nevelő munkáról már korábban sem lehetett szó : a politikai és harctéri eseményekről szerzett értesülések, nemegyszer rémhírek nagyon megkavarták a szülők ós a tanulók hangulatát. Az első tömeges kilépés 1848. szeptember 26-án — három nappal a pákozdi csata előtt —- zajlott le, amikor Jellasics betörésének hírére a haza táborba szólította ,,a filozófiai tanfolyamatban oktatást venni szokott ifjakat". A teljes évfolyam elment, szép példát mutatva a fiatalabbaknak is a hazaszeretetre. Még Bloch időközben elárvult „fizikai tanszékének" a betöltéséről sem kellett gondoskodni. A tanév elején megindult bomlási folyamat az állandósuló zaklatott, ideges hangulatban tovább tartott. Benka jubileumi emlékbeszéde szerint egyhamar csak 60—70-en látogatták a tanítási órákat. 1849. január 8-án Buda elfoglalásá238