Elek László: Művelődés és irodalom Békés megyében I. (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 9. Békéscsaba, 1985)

götte; nemcsak a héber nyelv tudós kutatója és a Talmud elismert magyarázója volt, hanem „tudnivágyó lelke egész mohóságával" magába szívta ,,a klasszikus szellem tápláló erejét" : a latin és a görög irodalom eszmei gazdagságát is. Majd Pápán Tarczy Lajos professzornál elvégezte a 2 éves bölcsészetet, ahonnan kiváló végbizonyítvánnyal a pesti egyetemre távozott. Itt a matematikában képezte magát tovább. Pest után a mérnöki tudományok elsajátítása végett Párizst kereste fel. Ekkor — azaz 1840-ben — írta ismert röpiratát: a talmudi magyarázatokkal ellátott A zsidókrul című vallástörténeti fejtegetést, amely elé — tökéletesen megértve a kis dolgozat politikai időszerűségét és célkitűzéseit — Vajda írt ,,a haladás jegyében" lelkes, agitatív erejű bevezetőt a zsidóság emancipációját sürgetve. A nagy tudású, reményteljes ifjúra az Akadémia is felfigyelt, s levelező tagjává választotta. Székfoglalóját Nyelvészeti nyomozások című értekezésével tartotta meg. Közben írt német nyelvűek számára magyar nyelvtant (a hazai közhivatalok tisztviselőinek az országgyűlés határozata értelmében tudniuk kellett magyarul, másképp nem alkalmazhatták őket) s hozzá jegyzetekkel ellátott olvasókönyvet szerkesztett. Nagy tudásvágya végül Németországba, Tübingenbe hajtotta, hol zsidó létére protestáns teológiát hallgatott. Megszerezve a bölcsészet-tudori (doktori) oklevelet, az itt tanultak hatására kikeresztelkedett, és az ,,uniált protestáns egyház " tagja lett. Innen számítható Székács Józsefhez fűződő, több évtizedes baráti és munkatársi (bibliafordítás; Protestáns Egyházi és Iskolai Lapok szerkesztése stb.) kapcsolata. 1844-ben is az ő és Vajda javaslatára került Szarvasra, hol általános képzettségének és nem mindennapi tudományos érdeklődósének megfelelően szinte mindent tanított. 30 éves volt ekkor. Megválasztását a Pesti Hírlap július 28-án közölte a nagyközönséggel, kiemelve, hogy Bloch ,,a keleti és régi classikus, valamint az újabb nyelvekbeni jártasságának dicséretes bizonyságát adván, teljes reményt nyújt, hogy az általa tanítandó zsidó, görög és francia nyelvnek" elsőrendű oktatója lesz, sőt ezek mellett a ,,mathesis és a magyar irodalom tanszékét is tökéletesen betöltendi". A tudományok konkrét világában otthonosan mozgó fiatal Bloch ridegebb, szárazabb egyéniség volt, mindt Vajda. Nem tudta az elmélet objektív igazságait a szeretetet és a megértés pedagógiájának a nyelvére átültetni, és tanítványai számára vonzóvá tenni. Csodálták nagy tudását, de nem szerették, mert sokféle érdeklődése szertelenné tette. Elő-elő fordult, hogy úgy elmélyedt egyegy tudományos tétel vagy nagy felfedezés vizsgálatában, hogy nem törődve a tantervi előírásokkal, diákjainak is hosszú előadásokat tartott róluk. Okkal állapította meg Nádor Jenő, hogy „tanítása ötletszerű, tulajdonképpen minden módszert nélkülöző volt ; tetszése szerint elhagyott, előírt anyagot (néha egész tárgyakat), máskor meg olyat . . . adott elő tudományos alapossággal, ami nem volt előírva". Nem tudta fékezni magát. Ezért tűnhetett minden esetleges jószándéka ellenére is „kérkedő, tudományát fitogtató" nagyképű pedagógusnak, 217