Elek László: Művelődés és irodalom Békés megyében I. (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 9. Békéscsaba, 1985)

Hol vannak, óh hölgyek! a tündér koszorúk, Melyeket jó régen E hon vórpiacán vásárlék tőletek Kurta dicsőségen ? Emlékeztek-e még, hány színű szalaggal Aggattatok teli ? Ügy néztem ki, mint egy csillagos ég, mikor Szivárvány öleli. (Emlékezet. Arad és Békés megye hölgyeinek, 1861. március 31.) 1849 nyara még egy megyerikhez kötődő maradéktalan élménnyel gazdagította: az egykor elkapatott „vad zseninek" és „káplárköltőnek" minősített Petőfivel találkozott Szakái Lajos gyulai lakásán. Többször is. Beszélgetésük nyílt őszintesége a hasonló véleményen és egy akaraton lévő emberek elvi azonosságára épült. A találkozások idejére ugyanis rég megszűnt már Petőfi ,,káplárköltő" lenni Sárosi szemében. Elismerte és nagyra tartotta a fiatal költőóriást, kinek „szívéből isten szónokolt". Neki köszönhette — ahogy Németh G. Béla mondja —, hogy almanachlírája közel jutott a realizmushoz. Ezt dokumentálja az Arany trombita is, amelynek népiessége jól rímelt Petőfi egész lényére és forradalmi dalainak hangjára. Most, a gyulai személyes találkozókon meggyőződött jellemének tisztaságáról is. Ezért írta már az 50-es években Petőfi volt feleségének: Horváth Árpádnénak dedikálva A „Csárda romján" című vallomásos versét, amelyben ő, kit társai „vak és részeg dalnok"-nak tartanak, hitet tesz „isten küldötte" — az ő irányító, vezérlő csillaga —: az örökké élő Petőfi mellett. Gyulai és aradi tartózkodása idején (valószínűleg ekkor festette meg portréját Bettelheim Vilmos megrendelésére Munkácsy tanítómestere : Szamossy Elek) viszonylagos lelki nyugalmához a családi élet boldogsága is hozzájárult. A gyulai „társaságról" beszámolva, ezeket a sorokat írta róla Hiador — azaz Jámbor Pál: „Sohasem hittem, hogy Sárosy Gyula, e komoly, magába zárt, néha zordon férfiú, a neje oldala mellett annyira átalakulhasson. Midőn beszédbe eredt vele, tompa, mély hangja lágy fuvolaként olvadozott, és szeméből villám (villanyosság) folyt, mint ajkairól. Oly hódolattal beszélt vele, mint valamely középkori lovag a királynőjével. Első tekintetre észre lehetett venni, hogy boldogok". Araddal ós Világossal minden összeomlott. Családjától elválva, álnév alatt „mint a rengetegben a vadak" bujdosott üldözői elől. Volt Árnyék Pál, talán az árnyékvilágba költözött nevelőapára: Szánthó Pálra, emlékezve, volt Bittó 171