Elek László: Művelődés és irodalom Békés megyében I. (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 9. Békéscsaba, 1985)

nisticus hajlamúnak is mondatott . . . élénkebb hangon kívánta a hűbéri viszonyok végelintézését". Azt is igazolta a történelem, mily jól mérte fel a megyei politikai helyzetet az első alispán, Szombathelyi Antal a „békétlenkedésekről" készített felterjesztésében :,,... ha meggondolom — tudatta a kormánnyal —-, hogy előbb járván a szabadság általános híre, mint az ezt elhatározó törvények részletessége (részletezése), s ez által a nép reményei feltartóztathatatlanul túl szárnyalták a megszülemlett valóságot, s elégületlen és felizgatott követeléseinek betöltését elszántan sürgeti; be kell látnom azt is, hogy bármi ítélet követendi hű eljárásomat, én puszta rábeszéléssel kívánt sikert nehezen állíthatok elő; sőt meg vagyok győződve, hogy Békés megye helyzeténél criticusabb egy sincs a szóles hazában, hol minden község úrbéri perekkel volt elhalmozva, amellett a rendezések egészben az újabb korszakiak, azok is ritkák, a községek általában roppant népesek, s így a nagy tömegek naponta együtt vannak; meg vagyok győződve, hogy kehő hatalom (értsd: karhatalom) nélkül a veszély kikerülhetetlen ; fel tudom fogni az óvatosság szükségéb a karerő alkalmazása iránt, nem vagyok figyelmetlen azon igazság iránt sem, hogy erőszakkal biztos és tartós nyugalmat eszközölni nem lehet, de másrészt midőn nem egyszer állva a nép élén, érzem, hogy nem a tömegektőli félénkség fogta el keblemet, — évekig vezetve a nép ügyét, tapasztaltam annak becsületes jellemét, hogy igaz, tiszta szándékú szóval, törvényekre támaszkodva ingerültségében is vezethető; bizonyos vagyok abban is, hogy a mostani forrongásokat nem elfogult tapasztalatlansággal Mtom . . . borongóknak". Már ekkor intett és figyelmeztetett az alispán: ,,...ha itt a lázongás nagyobb arányokat ölt(het), s még ideje korán el nem folyttathatik (sic!); az egész hazára, s annak újjá született szabadságára is kiterjedhet". A Békés megyeiek heves követeléseivel azonban a felgyorsult idő sem tudott versenyre kelni. Nem járunk messze az igazságtól, ha az egyes hely ekén,,rögeszmévé vált" foglalási vágy felerősödését a március 22-én Gyulán tartott népközgyuléshez kötjük. Ezen Wenckheim László a ,,századokon át elnyomott, politikai jogokat nélkülöző, szolgaságban sínylődő köznép érdekeiről" beszélve, örömmel üdvözölte a „közszabadság napjának felvirradását, mely milliók számára biztosít jogokat, biztosít jólétet, mely felemeli a magyar nemzetnek legerőteljesebb alkat-elemét, a jobbágyságot a szabadság magaslatára". Félreérthetetlenül leszögezte mind a maga, mind testvérei nevében, hogy ők is ,,a közös teher viselés elvének hívei, és a jobbágyi viszonyból eredő tartozások megszüntetését célzó törvényjavaslatnak törvénnyé emelését szívből óhajtják — sőt már most kijelentik, a törvényjavaslat sorsát nem tekintve —, hogy minden jobbágyaikat teljesen egyenjogú honfiaknak tekintik, és örökre lemondanak mindazon szolgálatokról, melyek eddigelé őket illették". Elmondta még azt is, hogy nem a perc irtóztató nagyszerűségének a hatása alatt döntöttek így. Csak azért nem tették meg eddig, nehogy „zavarokra s erőszakra szolgáltassanak okot olyan helyen, hol ily áldozatra a földesúr nem lett volna hajlandó". 165