Elek László: Művelődés és irodalom Békés megyében I. (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 9. Békéscsaba, 1985)

megyei Takarékpénztári Egyesületmik., a megye legtekintélyesebb pénzintézetének a létesítése is, amelyet a ,,nagy érdemű és jó emlékű" Bodoky Károllyal együtt szervezett meg. De nagy részt vállalt a Szolnok—aradi (40-es évek), majd az Alföld—fiúméi vasútépítő bizottságok munkájából is. Az elsőnek jegyzője, a másodiknak ügyvezető alelnöke volt, mint ahogy a Takarékpénztár Egyesületnek is. Nem élt tehát a Bach-korszakban sem teljes visszavonultságban. Ott látjuk minden fontosabb megyei és Gyula várost érintő megmozdulásban. Magyar— Gyula képviseletében például azokon a tárgyalásokon, amelyek a két város egyesítéséért folytak, s melyek végül csakugyan elvezettek a Német—Gyulával való egyesüléshez. Újságcikkekkel segítette a vízszabályozást. Különös azonban, hogy a Gyulai Árvizkönyv számára — ámbár a szerkesztő Szaihmári Károly (nem azonos az író P. Szathmáry Károllyal!) felkérte reá — nem küldött egyetlen sort sem. Az eredetileg ide szánt, 1842-ben írt ,,Csuda Balázs" — valójában Csuda Bála —- című régi népmonda-feldolgozását végül Sárosi Gyula Albumába* küldte el a következő jellemzés kíséretében: ,,Sok originalitás van abban. A rímek régi összehangzók, de sebaj, azért népmonda, hogy ne legyen rubrikás, teketóriás, hanem egyszerű, folyékony, amint jött. A mesét szárazon vettem a nép ajkáról; de a költői igazságért itt-ott kidolgoztam, s motiváltam is a dolgot . . . Örülök, ha te kiadhatónak ismerve, albumodban adandasz neki helyet; hiúságomnak kedves, hogy te adod ki, mert műved, tudom, sok példányban fog elkelni," Dankó Imre egy, a gyulai Erkel Ferenc Múzeum adattárában található kéziratos füzet gúnyversével igazolta, mennyire nem tudott megbékélni Szakái az önkényuralommal, az elnyomatással. A ,,szerbus manir"-ban szerkesztett vers, amelynek kötőszó nélkül egymás mellé rakott önálló mondattagjai csak az olvasó, a hallgató tudatában állnak össze szerves egésszé, a maga meg-megdöccenő, kezdetleges ritmikájával, sajátos allegorikusságával, merész irányzatosságával nagyon elüt a megszokott népi nyelvezetű, közvetlen hangvételű, apolitikus mondanivalója Szakái-dalokétól. Talán valamelyik vándorköltő fabrikálta és terjesztette, vagy csak egyszerű vázlat, esetleg afféle félben hagyott kísérlet csupán, amelyet sohasem érlelt igazi verssé a költő ? Mégis érdemes arra, hogy Dankó után mi is leközöljük. Nemcsak a Világos utáni első évek sivár közérzetének a demonstrálására (akár ő a szerző, akár nem, fontosságot tulajdonított neki, ha leírta), hanem az októberi diplomát követő lelkes, emelkedett hangulat ellenpontjaként is: 128