Elek László: Művelődés és irodalom Békés megyében I. (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 9. Békéscsaba, 1985)

magából a törvényből foly, annak — mint mindennek, a mi törvényes — foganatosításában a leghathatósabb eszközökhöz is —, mellyek csak módjában állanak a magyarnak — hozzá nyúlni — szent hazafiúi kötelesség". Nem kétséges, legális úton kivívott, szentesített törvények által kívánt jogalapot teremteni a bizottság a magyar nyelvű hivatali ügyintézés számára. Ezt viszont csak a saját nyelvét államnyelvvé tévő 1844: II. törvénycikkel érte el a nemzet. Feltehető a kérdés: milyen volt valójában 1832-ben a Békés megyei nemzetiségi helyzetkép ; milyen szerepet kaptak a közigazgatásban és törvényhozásban a nemzetiségek ? Az elemzésből erre vonatkozóan a következőket olvashatjuk: „Békés vármegye ... a magyarlakta alföld térrészeinek azon egyike, mellynek lakosit a gondosan megőrzött eredeti tiszta nyelvszabás, béllyeg, s szokás kitűntetve esmértetett meg mindenütt; — mellynek tanácstermében az édes magyar hangnál egyébb ember emlékezetétől fogva nem hallatott, — mellynek jegyzőkönyvei mindennemű tiszta hivatalos iratai, s majd minden levelezései régtől ólta magyarul vitettetnek . . . egyszóval a magyar nyelv olly közönségessé (általánossá) vagyon tétettetve, hogy a latin nyelv abba a Felséggel való jobbágyi értekezéseken (folyamodványokon) és a nem magyar ezeredekkel időnként váltani kellő (szokott) levelezéseken kívül minden egyébb hivatali használatból már szerencsésen kiküszöböltnek mondattathatik". Ezen kívül nincs egyetlen kebelbéli uradalma sem, mely ,,akár bűnfenyíto, akár a polgári kereseteket ítélő úriszékeiben kirekesztőleg a magyar nyelvet — habár egyébb uradalmi dolgokban ma még néhol nem úgy lenne is — voltaképpen használatba ne vette volna már". Dicséretesen halad előre a nemzetiségek asszimilációja is — különösen ,,az eredeti magyarok tőszomszédságában élő" idegen ajkúak körében, így Endrődön, ,,melly eredeti tót gyarmath vala, s jelenleg 5729 lelket számlál, többé tótot találni nem lehet, — lakosainak már régtől fogva az Isten igéje is csupán magyarul hirdettetik". A magyarosodás valójában azokon a „török járom kivetése után megtelepesített" népes helyeken megy lassan — szögezik le a küldöttségi tagok —, „melylyeknek lakosi maiglan is abajdócz idegen ajkúak". Közülük újabban kedvező jelenségek mutatkoznak a „15 701 eredeti tót lakosú Szarvas" mezővárosban, „ha kivált egyházi s világi elöljáróinak kimutatott e részbeni példás törekedése ösztönt kap". A többi nem magyar község (Német-Gyula, Kétegyháza, TótKomlós, Csaba, MezŐ-Berény egy része) lakói —• „a nemtelenek tavalyi összeírása szerént" összesen 39 127-en — azonban erőteljesen őrzik „egy részt az oláh, egy részt a német, de legnagyobb részben a tót" anyanyelvüket. Itt „az előmeneteles kifejlést" inkább a közlelkesedéstől lehet várni. E feltehetően eszményített helyzetjelentés után a vármegye területén sikeresíthetőnek vélt javaslatokat és teendőket két csoportba osztva terjesztette a küldöttség a közgyűlés elé : „I. A polgári igazgatás és közdolgok hivatali folyamatára tekintve, 112