Palov József: Az öntözések múltja a Dél-Tiszántúlon (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 8. Békéscsaba, 1985)

5. ZÖLDSÉGÖNTÖZÉS 5.1. A zöldségtermesztés kezdetei A Dél-Tiszántúlon a zöldségnövényeket évszázadokon keresztül házikertekben termesztették saját szükségletre. Erről számos utalás található a helytörténeti irodalomban. Az ismert legrégebbi adat szerint a XVI. század első felében Remeteházán, Gyulán és Szénáson a jobbágyok borsót, káposztát és egyéb kerti növényeket termesztettek (131). A török uralom alatt a gyulai vár környékén bosztán nevű kertekben, dinnyeföldeken zöldségféléket és dinnyét termesztettek (262). Emellett szól Evlia Cselebi török utazó 1660—64. évi emlékirata, amely szerint Gyula környékén jó dinnyét és tököt termesztenek (71). A gyulai vár körül kanyargó Fehér-Körös lehetőséget nyújtott a folyó melletti kertek öntözéséhez, amivel a lakosság valószínűleg élt. Más források szerint az 1683. évi hadjárat seregeinek Békés, Doboz és Vésze lakossága petrezselymet, vöröshagymát, fokhagymát, káposztát, sárga- és görögdinnyét szolgáltatott be (272). Az 1722. évi gyulai vártérkép a Fehér-Körös mellett konyhakerteket (Kuchel Garten), régi gyümölcsösöket (Alte Obst Gärten), szőlőskerteket (Weingärten), valamint kukorica- és dinnyekerteket (Guguruz und Melaun Gärten) tüntet fel (131). A zöldségtermesztést bizonyítja az 1724ben kelt ún. mindszenti panaszlevél, amely arról tesz említést, hogy a földesúr „újontan meg fogja dezsmaltatni minden féle gabonát, még a káposztát, retket, répát, hagymát, egy szóval omnia Legumina, még az Paszurtis" (172). Ez az első hiteles adat a Szentes környéki kertészkedésről. Tessedik Sámuel egyik 1804. évi tanulmányában találhatók zöldségtermesztési és öntözési utalások (242). Fényes Elek 1839-ben megjelent munkájában említi, hogy ,,a kertészkedésben, s a zöldségtermesztésben különös gyönyörűségeket találják a csabaiak és békésiek, s a csabai hagyma eléggé ismeretes" (91). Palugyay Imre 1855-ben megjelent monográfiája szerint ,,piarczra a gyulai német asszonyok legtöbb és legjobb zöldséget szolgáltatnak" (187). 5.2. Az öntözéses zöldségtermesztés kialakulása A XIX. század második felében a Dél-Tiszántúlon is megnövekedett a városi lakosság létszáma. A házikertekből piacra kerülő zöldségmennyiségek ekkor már nem elégítették ki a keresletet. Ezt a kedvező értékesítési helyzetet használták ki a Körös-vidékre bevándorolt bolgár zöldségkertészek (bolg. : gradinárok). A piacra termelő öntözéses zöldségtermesztést ők honosították meg a Körös-vidéken és országosan is. A bolgárrendszer й öntözés és a bolgárkerék első hiteles említésével 1890-ben találkozunk. Ekkor határozta el az Alsó-Fehér-Körösi Ármentesítő Társulat (Gyula), hogy a zöldségöntözést a jövőben engedélyhez és vízdíjfizetéshez köti, „miután a társulat csatornájában — a Gyula—békéscsabai Élővíz-csatornában — fenntartott élővizet különösen Csaba városa határában egyes nagyobb zöldségtermelők az úgynevezett bolgárkerekek alkalmazásával nagyobb mérvben kihasználhatják" (1). Feltételezhető, hogy a született bolgárok már 1890 előtt is kertészkedtek a Körösök mentén. Emellett szól az a 76