Palov József: Az öntözések múltja a Dél-Tiszántúlon (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 8. Békéscsaba, 1985)

A derekegyházi uradalomban hajós öntözéssel elért termések 1932—38-ig 10. táblázat Termések, t/ha Növények öntözéssel öntözés nélkül lucerna csalamádé kukorica (csöves) cukorrépa kender rostlen 7,0— 8,5 3,5— 4,5 43,5—61,0 17,5—35,0 6,0— 8,0 4,0— 4,5 42,0 26,0 10,5 8,0 4,5 2,5 A táblázatból látható, hogy a hajós öntözés 30—100%-os terméstöbbleteket eredményezett — a nem öntözött területek terméseihez viszonyítva. Az öntözést legjobban a lucerna és a cukorrépa hálálta meg (69). Megemlítendő végül, hogy a csatornahálózatot az uradalom a belvizek levezetésére, az istállótrágya és a termések vízi szállítására is felhasználta (266). A belterjességre való törekvést az is jelzi, hogy az uradalom 1939-ben borjúhizlalással, 1940-ben silózással, és az országban elsőként a lucerna meleglevegős szárításával is megpróbálkozott (267). 3.2.3. Az uradalmak, állami birtokok és armentesitő társulatok esőszerű öntözései (1924—37) A Doboz-pósteleki uradalomban 1924-ben 57,5 ha-on kísérleteztek esőszerű öntözéssel, amit azonban két év múlva beszüntettek — az akkori indoklás szerint azért, mert a berendezés üzemeltetése nagy hajtóerőt igényelt, ami az öntözést gazdaságtalanná tette (248). A békési uradalomban 1925-ben 28,7 ha-t öntöztek hordozható berendezéssel (33). Az öntözés 1930-ban még működött (248), azonban az 1934. évi országos összeírásban már nem szerepelt (253). Egyes irodalmi adatok szerint a szarvasi Középfokú Gazdasági Tanintézet bikazugi tangazdaságában 1930-tól 230,2 ha-on öntöztek esőszerűen (248). Az adatot tévesnek kell minősítenünk. A tanintézet feljegyzései szerint ugyanis ,,.... 1929-ben tervek készültek 100 kh (57,7 ha) permetező öntözőberendezésre" (67), azonban a tervek csupán a kisebb próbálkozásig jutottak el (20—21. kép). Gyula és Gyoma térségében is történtek kisebb próbálkozások a derekegyházi hajós öntözés példájára. Kienitz Vilmos igazgató-főmérnök 1933-ban arra kért engedélyt az Alsó-Fehér-Körösi Armentesitő Társulattól, hogy,, . . . oly csónakról eszközölhető permetező berendezést állíthasson össze, amilyen a Weiss Manfred-féle derekegyházi uradalomban jól bevált" (35). Az engedély birtokában Kienitz 1933-ban tárgyalást folytatott Budai Nándor budapesti gépészmérnökkel, akitől szivattyút és szórófejet kívánt beszerezni. A felajánlott szivatytyút azonban nem vásárolta meg, hanem saját konstrukciójút készített el a társulat műhelyében. Nem vásárolta meg a Hüdig-típusú németországi „távesőző-gépet", azaz szórófejet sem, hanem a Budai-féle konstrukciót (66). A csónakos berendezést 1934-ben próbálta ki a Gyula-békéscsabai Élővíz-csatornán. A 60