Palov József: Az öntözések múltja a Dél-Tiszántúlon (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 8. Békéscsaba, 1985)
3.1.5. Felületi öntözés a sarkadi uradalomban (1936—37) A Magyar Föld RT. sarkadi béruradalmában 1936-ban 10,2 ha-t rendeztek be barázdás öntözésre. Erről az öntözésről nyújtanak tájékoztatást a 8. táblázat adatai (208) : A Magyar Föld RT. sarkadi béruradalmában létesült barázdás öntözés néhány 1936. évi adata 8. táblázat Az ön- Az ön- Termésátlag, Sor- töző- Az ön- töző- t/ha Tiszta távol- baráz- tözé- víz jövedeság, dák sek összes öntő- öntözés lem, cm távols., száma menny., z,é SS pl nélkül p/ha cm mm magrépa 2,4 65 130 2 243,6 1,9 1,4 101,80 kukorica 1,3 65 130 3 587,2 6, S 4,5 35,30 burgonya 1,5 60 120 3 541,6 31, S 9,0 543,50 cukoirépa 5,0 32—42— 74 2 449,5 56,0 41,0 252,00 32—42 A táblázatból látható, hogy az öntözőbarázdákat — a növényektől függően — minden második, illetőleg harmadik sorközben húzták ki. Évenként 2—3-szor öntöztek és egy-egy alkalommal 150 mm-nyi vizet adagoltak ki. A legnagyobb terméstöbbletet és tiszta jövedelmet a burgonya öntözésével érték el, ezt követte a cukorrépa, a magrépa és a kukorica. A barázdás öntözés előnyei mellett az uradalom megismerte hátrányait is: az öntöző- és elosztócsatornák okozta művelési akadályokat, a területkieséseket és a csatornaszivárgásokat. E hátrányok csökkentésére vezették be a bádogcsatornás és a csöves áztató öntözési eljárást. A bádogcsatornás öntözési eljárás lényege az volt, hogy az elosztócsatornákat hordozható bádogcsatornákkal helyettesítették. A bádogcsatornák 4 m hosszúságú, egymáshoz kapcsolható tagokból álltak. A vizet földszelvényű csatornákból szivornyákkal emelték be a bádogcsatornákba, majd ezek csőcsonkjain keresztül juttatták az öntözőbarázdákba (12. kép). Az öntözést az utolsó tagok csőcsonkjainak megnyitásával kezdték, és miután a szükséges vízmennyiséget kiadagolták a barázdákba, a tagokat a következő üzemállásba telepítették át. Amikor a földcsatorna közelében befejezték az öntözést, ezeket a tagokat is áthordták a következő üzemállásba, és azonos módon folytatták az öntözést (208, 209). A berendezés előnye az volt, hogy áthidalta a kisebb terepegyenetlenségeket, nem igényelt tereprendezést, csupán terepegyengetést, áttelepítése nem járt nagyobb erőkifejtéssel, csökkentette a szivárgásokat, megszüntette a művelési akadályokat és a területkieséseket. Az eljárás a ma használatos héjcsatornás vízvezetési megoldáshoz hasonlítható, amelynek elterjesztését hasonló meggondolások indokolták. A bádogcsatornás eljárás hátrányai közül a következők említhetők: áttelepítés közben a tagok könnyen megsérültek, ami az Terület, Nővérnek , na 50
