Palov József: Az öntözések múltja a Dél-Tiszántúlon (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 8. Békéscsaba, 1985)

is szerepelt. Mennyiségi meghatározása titrálással történt. Mivel a sók közül ez volt a legkárosabb, 'Sigmond külön is feltüntette a szikesek szódatartalmát (214). Megjegyzendő, hogy a vezetőképességen alapuló vizsgálat nem nyújtott mindig megbízható adatokat a szikesek sótartalmáról. Az oldott sók között ugyanis néha kalcium vegyületek is előfordultak, amelyek a talaj szempontjából nem voltak ugyan károsak, de növelték a vezetőképességet, és így a talaj a valóságosnál gyengébb minőségűnek látszott. Ha viszont a talaj kevés sót tartalmazott, de kolloidjai nátrium-ionokkal voltak telítve, a vezetőképesség gyenge volt, ami a ténylegesnél jobb minőségű talajt jelzett. Fogyatékosságai ellenére ez a vizsgálati módszer megfelelt a gyakorlati igényeknek, amit több évtizedes alkalmazása bizonyít (36). A békéscsabai, tiszaradványi és egyéb öntözött rétek talajának sótartalma és természetes növénytakarója között megállapított összefüggéseket a botanikai vizsgálatok is igazolták. Gyárfás József és Degen Árpád nevéhez fűződik az a megállapítás, hogy a különböző mennyiségű sót és szódát tartalmazó mintavételi helyeken jellemző növénytársulások alakulnak ki. A talajkémiái és botanikai elemzések összevetése alapján 'Sigmond a hazai szikeseket négy osztályba sorolta. Ezek fontosabb jellemzőiről az 5. táblázat nyújt tájékoztatást (215) : Л szikesek osztályozása összes sótartalmuk, szodatartalmuk és természetes növénytakarójuk alapján 5. táblázat Osztály Összes sótartalom, /0 Szódatartalom, o/ /o Természetes növénytakaró I. 0—0,10 0—0,05 Alopecurus pratensis, Poa pratensis ssp. angustifolia, Trifolium repens II. 0,10—0,25 0,05—0,10 Poa pratensis ssp. angustifolia, Trifolium repens III. 0,25—0,60 0,10—0,20 Festuca pseudovina, Medicago lupulina IV. 0,50-nél több 0,20-nál több Camphorosma ovata, Matricaria chamomilla, Hordeum Gussoneanum Az I. osztályú szikeseket 'Sigmond lucerna- és rétöntözésre tartotta alkalmasnak, a II. osztályúakat rétöntözésre, a III. osztályúakat legelőöntözésre, a IV. osztályúakat pedig tógazdálkodásra (216). Lucernatermesztésre csak azokat az I. osztályú szikeseket javasolta, amelyek altalaja sem tartalmazott szódát. Példaként a békéscsabai rét 3. és 4. számú tábláit hozta fel, amelyeken 1901—12-ig termesztettek lucernát, és 12 évi átlagban 7,8 t/ha szénatermést értek el (206, 216). Ezzel szemben a kedvezőtlen altalaj ú szikeseken a lucerna csak néhány évig adott megfelelő termést, majd hirtelen kipusztult. Pl. a 10., 11., 12. és 13. számú táblákon a lucerna hat év átlagában (1906—11) 6,8 t/ha szénát adott, az utolsó évben azonban annyira kiritkult, hogy további fenntartása nem volt indokolt (206). A talajkémiai vizsgálatok szerint a kipusztulást az altalaj túlzott összes sótartalma (0,3—0,4%) és főként szódatartalma (0,02—0,09%) okozta (216). 34