Palov József: Az öntözések múltja a Dél-Tiszántúlon (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 8. Békéscsaba, 1985)

sek ott indultak meg, ahol rendelkezésre álltak a vízkivételi főművek, a járulékos műszaki létesítmények és az öntözési tapasztalatok (pl. a Körös-völgyben), továbbá ott, ahol a korábban megkezdett munkálatok továbbfolytatásával létrejöttek a megfelelő tárgyi feltételek (pl. Hódmezővásárhely és Szentes környékén). A Körös-völgyben ezt a lehetőséget a felépített békésszentandrási duzzasztómű (1936—42) jelentette, Hódmezővásárhely környékén a lúdvári szivattyútelep és a hozzá tartozó öntözőrendszer (1947—48), Szentes környékén a Kurca-öntözőrendszer építésének befejezése (1949). A jelenkori vízgazdálkodási létesítmények közül jelentős a Szarvas-kákai öntözőrendszer vízkivételi műve (1963), a békési (1967—68) és a körösladányi duzzasztó (1975—77). A Körösöknek tiszai vízzel való ellátása szempontjából fontos szerepet tölt be a Tiszalöki Vízlépcső (1951—54), a Keleti Főcsatorna (1941—56) és a Kiskörei Vízlépcső (1968—73). Napjaink öntözéseihez tehát adottak az alapvető feltételek: a vízkivételi főművek, öntözőrendszerek és öntözőfürtök, a mezőgazdasági nagyüzemek és vízügyi szervek felkészültsége, a megfelelő anyag-, eszköz- és gépellátottság, és nem utolsósorban a mezőgazdasági kutatások eredményei. 99