A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 7. (Békéscsaba, 1983)

Kiss István: Új algák elnevezése Békés megyéből, Orosházáról és Orosháza határában lévő területekről

•i 3. Azt is megállapítottuk, hogy a száraz szikes legelők nyári „kiégett" gyepjén az üdezöld „bodorkás-herés" foltok szintén a vízfeltörések rejtett formái. Talajuk mindig nyirkosabb vagy nedvesebb a közvetlen környezetnél (14, 21, 24, 27). 4. A szikes-mocsári növényzet szintbeli anomáliáját ismertük fel Pusztaközponton a tómedertől délre elterülő legelőn. Itt a rejtett vízfeltöréses foltokon a szikespuszta viszonylag magas szintjén az Acorellus pannonicus, a Bolboschoenus mariíimus és az Aster tripolium ssp. pannonicus még száraz nyári időben is károsodás nélkül tenyésznek (14,21,24,27). E jelenség más közlésekből is ismert ugyan, de tudomásunk szerint eddig nem volt megmagyarázva. 5. Az ún. „kátyúk" mibenléte sem volt eddig megmagyarázva, s e szó is alig ismert. Mélyen süppedékes-mocsaras foltok, 1970-ben a kardoskúti pusztán igen gyakoriak voltak (24, 27). 6. A felpúposodó iszap-vagy mocsárfeltörések Pusztaközponton 1970-ben, az Alsótiszavidéki Nagy Árvízvédekezés időszakában gyakoriak voltak. Ekkor tűnt ki, hogy a buzgárokkal rokon jelenségek. Hasonló képződményeket írt le Kanadából, Alberta tartomány területéről J. Tóth hidrogeológus kutató is. Az ilyen vízfeltöréses képződményt az ottani földművelők is jól ismerik és „szappanlyuk"-nak nevezik. A jelenség újszerűségére enged következtetni az, hogy ott is az idős földművelők között volt ismert. J. Tóth a tudományos szakirodalomban erre vonatkozólag nem talált adatokat (42,43). A vízfeltörés sokfélesége tehát Kardoskút—Pusztaközponton olyan nevezetesség, amely nemzetközi érdeklődésre méltán tarthat számot. 7. A Kardoskút—pusztaközponti Fehér-tó ornitológiai szempontból is európai hírű nevezetesség. Különösen ősszel a látványos madárátvonulások színhelye. Pusztaföldvár A község déli szegélyén látható lankavonulatokat a nép Nagytatársáncnak vagy Tatársáncnak nevezi, s a tatárjárás idejéből származtatja. Őskori erődítmény, földvár maradványa, amelynek építése Banner János kutatásai szerint a bronzkornak a vaskorba való átmenete idejéből származik. Mellette volt a Kistatársánc nevű erődítmény, amelyen az építés nyomai jól felismerhetők voltak (19). A Nagytatársáncon felismert ősgyep determinálásunk szerint olyan növényfajokat tartalmaz, amelyek a peremhegységek flórájából ismertek, s a környéken másutt nem fordulnak elő. Ez az ősgyep a Borbás-féle Ősmátra-elmélet helyességének újabb bizonyítéka (19,28). A pusztaföldvári Nagy tatársánc tehát archeológiai és geobotanikai érték, s ennek révén országos és egyben európai nevezetességet is képvisel. Harangos-ér Pusztaföldvár község északi határától, az egykori Göbölyhajtó úttól a község szegélyéig kanyargósán haladó elszikesedett érmeder. Északi és déli elszélesedő része időszakos szikes tó. Ezek időnként, emberöltőnként legalább egyszer „nagy-vizet eresztenek", s környezetüket árvízszerűen elöntik. Az ér nevét a törökdúlás idejére emlékező hagyománytól kapta, amely szerint a nép kincseit alul beforrasztott harangba rejtette, s az ér kútjába süllyesztette. Az eret ezért harangoskút erének is mondják. E terület a Békés-csanádi löszhátnak egyik hidrológiai nevezetessége (14, 17). Irodalmi vonatkozású is, mivel Darvas József egyik regényének a címe (Harangos kút) is e területtől, illetve ennek hagyomány béli kútja nevétől származik. E hagyomány korábban a föld népe közt több változatban is szájról szájra járt. 332