A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 7. (Békéscsaba, 1983)

Elek László: Móricz Zsigmond orosházi előadói estjének sajtója

minden áron való eladását, az ügynökök erőszakosságát azonban messzemenően elítélte. Aki végigélte a nagy gazdasági válságot, s látta, hogyan mentek tönkre egyik napról a másikra az úgynevezett biztos egzisztenciák, s hogyan kapaszkodtak belé az emberek mint utolsó szalmaszálba a sikerrel egyáltalán nem kecsegtető ügynöki munkába, annak a korabeli könyvkiadási szerződések felszínes ismeretére sincs szüksége ahhoz, hogy belássa : itt nem Móriczot, hanem az ambiciózus ügynököt lehet csak elmarasztalni. Vagy ez is irányított cikk volt, mint a Békés két rendbeli, személyeskedő támadása?

19 A két újságban megjelent cikkek szemléleti azonossága : testre mért vágásai miatt s nem utolsó sorban az Orosházi Friss Hírek korábbi áradozó cikkeinek ismeretében hajlamosak vagyunk rá, hogy a hivatalos álláspontot képviselő helyi újság alábbi, Móricz ellenes cikkét is a Békés ízetlen visszhangjaként kezeljük: De nézzük a cikket: „Móricz Zsigmond azt üzente... Egyik reggel arra ébredek, hogy egy magas, jól öltözött férfi áll ágyam előtt s mosolygó arccal üdvözöl: Móricz Zsigmond üdvözletét hozom — szólít. Persze, meg voltam hatva s álmos szemekkel pislogva köszöntem meg a kiváló szerencsét. — Irodalmi ügyben járok — s az Ön hozzájárulását is szeretném megnyerni. Móricz Zsigmond a szívemre kötötte, hogy Önt okvetlenül keressem fel — folytatta e mollban az idegen férfiú. El voltam kábulva (igaz, hogy pár órával előbb feküdtem csak le) már minthogy a nagy híres írónak így eszébe jusson egy szürke, vidéki hírlapíró. — Tessék helyet foglalni, készséggel állok (feküdtem ugyan) rendelkezésére. — Oh, nagyon rövid ideig kívánom igénybe venni a drága idejét. — Oh, kérem, nyájaskodtam vissza, magamnak is nagyon kevésbe van az időm. Óránként 24 fillérbe. Igazán nem számít. — Nagyon kedves — fokozza ő a kellemeteskedést. Arról van szó ugyanis, hogy a magyar irodalom büszkeségének, a kiváló nagy írónak, Móricz Zsigmondnak műveire gyűjtöm az aláírásokat. S azzal már a mellemre rakta az ívet, kezembe nyomta a töltőtollat. — Móricz Zsigmond összes munkái új kiadásban. Havi nyolc pengős részletre. Britt kiadás. — Britt? — kérdem. — Britt. — All right. Móricz Zsigmond angolul. — Ah, dehogy! — az eredeti magyar nyelven. — De vetem ellen — nekem megvan Móricznak majdnem valamennyi könyve. — De — mondja ő — nem valamennyi. És ezek dedikált példányok lesznek. Véletlenül éppen két Móricz könyv az éjjeli szekrényemen. Mutatom. Nem használ. Csak beszél, beszél a Móricz könyvek fáradhatatlan ügynöke. Hogy direkt hozzám küldte őt Móricz Zsigmond. Hogy mennyire meg van elégedve az orosházi sajtóval. Hogy én, mint a társadalomnak egy fontos tényezője stb. Egy egész szellemi hizlalókúrát rámpazarolt az ügynök. Hogy ő nem mer a Móricz Zsigmond szeme elé kerülni, ha én nem írom alá. Mit fog szólni Móricz Zsigmond hogy én, a toll harcosa refüzálok? Ő pedig el nem megy, amíg meg nem nyerte az én aláírásomat. 256