A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 7. (Békéscsaba, 1983)

Nagy Gyula: Szemelvények az orosházi önéletíró parasztok munkáiból

Az aratógép akkor dolgozott könnyen és szépen, ha lábonálló gabonát arattunk és ha az aratandó gabona érett és száraz volt. A gépi aratás akkor haladt igazán, ha a tarlóföld is száraz volt. Az aratógépet mi mindig 4 lóval húzattuk. Ha nyers és puha volt a föld, akkor 5 lónak is dolgot adott. Az aratógép szerette, ha lendületes volt a haladás üteme. Ez megegyezett az élénken gyalogló ember sebességével. Ilyenkor élvezet volt géppel aratni. Itt is alapvető követelmény volt, hogy az aratógép jó állapotban levő — gondozott — legyen. Ennek érdekében élesre köszörültük az aratógép kaszáját. Gondoltunk arra is, hogy jó állapotban legyen a gazfelhordó ponyva, és hogy hibátlanul működjön a kévekötő szerkezet stb. Nagyon megnehezítette a gépi aratást, ha a gabona megdőlt. Már pedig ez sokszor előfordult, mert a jógazdának a földje trágyás volt. Ha műtrágyát is használt, akkor közepes időjárás esetén is buja, jól fejlett, magas növésű és sűrű lett a kalászos, ami ha nagy eső, vagy vihar érte, könnyen megdőlt és legtöbbször dőlt is maradt. Ha az aratás idején is sok eső esett, akkor a gépi aratás sok bajjal járt, a ledőlt gabonát fölverte, átszőtte a zöld gaz. így az sohasem tudott teljesen kiszáradni s emiatt a gép nehezen tudta a gabonát kévébe kötni. A talaj ilyenkor rendszerint puha volt és így a gépet nehéz volt vontatni. A ledőlt, összekuszált gabonából a gép nem tudott szabályos, szép kévéket kötni. A gépet vontató négy, vagy öt ló és a gép maga nagyon megtaposta a tarlóföldet. Esős nyáron a gépi aratásban nem sok öröm volt, eső, vagy nagy harmat után az aratógéppel csak akkor lehetett indulni, ha a gabona szalmája már jól megszáradt. A kézikaszával eső után hamarabb lehetett munkához fogni, mint géppel. A talajt sem taposták úgy meg. Már jól visszaemlékszem az 1919-es aratásra. Egész nyáron nagyon sok eső esett. Géppel arattunk, illetve kínlódtunk a sok eső miatt. Augusztus 20-án még arattunk. A ledőlt gabona szalmája már teljesen barnára avult, és virágzó gazzal volt benőve. Ezért hihetetlenül nehéz volt a gépi aratás. A cséplést szeptember 2-án fejeztük be. Én akkor lóhajtója voltam az aratógépet vontató lovaknak. De 15 éves koromban már az aratógépet kezeltem, ekkor öcsém hajtotta a lovakat. Emlékszem: boldog voltam, hogy a gép kezelését rámbízták. De mert szerettem a gépet kezelni, így hamar meg is tanultam azt. A reggeli órákban, amíg az aratnivaló gabona harmatos volt, én az aratógépet ápoltam. Ami abból állt, hogy az aratógép kaszáját öcsém segítségével köszörültem, élesítettem, mert sokkal könnyebb volt a gépet vontatni, ha a kaszája éles volt. A meghajtó láncok kenése és a forgó csapágyak olajozása, a gép letisztítása minden reggel mintegy másfél órát vett igénybe. Ezt a munkát kellemes nyári reggelen élvezet volt végezni, örömmel is tettem. Persze ugyanezt a munkát délben is el kellett végezni, ha délben nem volt faárnyék, és a nap is sütött, ez a majdnem tiszta vasalkotmány pokoli meleget sugárzott. A munkát azonban így is elkellett végezni, még pedig mielőbb és indulni kellett, mert a gépi aratás a déli órákban volt a legjobb és legkönnyebb, amikor az aratnivaló gabona nagyon száraz volt. A kévekötő aratógéppel élvezet volt a munka, ha négy erős lovat fogtunk bele. Ha annyira száraz volt a tarlófold, hogy a kerekekre nem ragadt, és a harmat már fölszáradt, haladt a munka. A napsütés nagyon kellemes volt, különösen ha egy kis északi szél is lengedezett. Az 1913-ban vásárolt teljesen új amerikai gyártmányú kévekötő aratógépet a mi családunk harminchat nyáron használta. Kisebb-nagyobb javításokat a helybeli gépészek aratás előtt végeztek rajta. Elkopott, vagy eltörött alkatrészeket olykor javítani, vagy pótolni kellett. Géphiba miatt a munka a harminchat év alatt nem sokszor szünetelt. Érdemes megemlíteni, mert most talán hihetetlenül hangzik — pedig így volt — ha nyáron munkaközben egy eltörött alkatrészt helyben nem lehetett meg234