A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 7. (Békéscsaba, 1983)
Nagy Gyula: Szemelvények az orosházi önéletíró parasztok munkáiból
Amikor a kapu elé kiállított figyelő altiszt jelentette, nogy jönnek, a kürtös fújta a díszjelet, a zászlót háromszor meghajtotta a zászlótartó hadnagy, a százados Vigyázz, jobbra nézzt vezényelt. Az ötösfogat begördült a kapu alá és megállt közvetlen az ó'rség jobbszárnya előtt. A százados a kardjával tisztelgett, a király kilépve a hintóból a századoshoz lépett, az jelentkezett, mint az őrség parancsnoka. (Ez alatt a lóról leszállt főnemesek fölsorakoztak az őrséggel szemben, kardosán, teljes díszben). A Király nem egész tiszta magyarsággal, megkérdezte a századostól, hogy melyik ezredben szolgál, hol kapta ezt, meg ezt a kitüntetést, majd a százados kíséretében végig ment az elég hosszú arcvonalon. Többektől megkérdezte, hogy hol kapta a kitüntetést, melyik ütközetért. Ez alatt a királyné kiszállva a kocsiból körülvéve a főúri hölgyektől, fölment a díszterembe. Majd a király is a kormány tagjaival és a főurakkal, kisebb beszélgetés közben fölment a testőrök sorfala között. ' Csak ezek után jöttek a Bécsből is lehozott királyi udvartartási kocsik és a főurak szebbnél szebb kocsijai. Egy pár óra elteltével a vármegyeházától az öreg református templomig szőnyeget terítettek és azon vonultak a református templomba Istentiszteletre. Ezt mindnyájan érdekesnek tartottuk, dehát a Református Rómába csak nem mehet katolikus templomba. Csak később tudtuk meg, hogy az állomáson, mivel a hadiregula szerint az állomásőrségét (városparancsnokságot) ahol közös ezred van, mindig, mindenütt az adja, e közös ezred adta a díszőrséget és a zenekart is. Mivel pedig ez az ezred a 85-Ös K.U.K. közös ezred (cseh) volt, az ezred zenekara fogadta a király vonatát, mégpedig Gotterhaltéval. Ebből azután nagy politikai ügy lett, mert az ellenzékiek és a magyar érzésű sajtó is, amely akkor már nagyon szabadon írt, mert már nagyon érződött a bomlás, élesen kifogásolta a fogadásnak e módját. Már ekkor híre jött, hogy Horvátország elszakadt a Monarchiától, a horváth ezredek lázadoznak. De a mi főuraink süketek, vakok voltak. Még mindig hittek a csudába. Azt hitték, hogy a nagyhatalmak nem engedik széjjelszedni a Monarchiát, pedig akkor már Csehország kiválása is bevégzett tény volt. És ha 18 elején mégis volt a hajlandóság a nagyhatalmaknál, ha akkor még az oroszbomlás után, ők is hajlandók lettek volna valamilyen formában megtartani a Monarchiát, a piavéi vesztett csata után Bulgária és Törökország kiválása után már nem voltak hajlandók különbékére. Már a franciáknál elvetették a Monarchiát és már Szerbiának, Romániának Csehországnak adták meg a lehetőséget, hogy önálló államokká fejlődjenek. Hogy mennyire vakok voltak a mi főuraink, mutatja az is, hogy a Király távozása után azt a parancsot kaptuk, hogy a század fölszerelve, készenlétbe marad úgy, ahogy van, mert a Király a jövő héten jön Szegedre és ott is mi adjuk az állomásőrséget. Persze ebből már nem lett semmi, de egy hétig még együtt volt fölszerelve a század, majd a rohamosan romló viszonyok miatt már nem volt szükség az őrszázadra. Jött a parancs, hogy mindenki vonuljon be az ezredhez. Mi ennek nagyon megörültünk és bevonultunk Nagyváradra. Ott találkoztam az én szakaszparancsnokommal, aki az iskola vizsgája után két hét szabadságot kapott és így ő se ment a frontra. Nagyon le volt hangolva. Szidta a kormányt. Ő már tudta azt is, hogy a románok újra hadiállapotba vannak, biztosra vette Erdély megszállását, ha csak nem tudunk akkora hadsereget visszatartani, amellyel meglehetne akadályozni a megszállást. A románoktól nem tartott nagyon, mert azt mondta, hogy egypár honvéd hadosztály megtudná akadályozni a románok megszállását, de ha a háborúnak vége lesz, már pedig annak hamarosan vége lesz, a hazaözönlő katonaság négy esztendő után és a nagy gyomorúság láttán, nem lesz hajlandó tovább harcolni és csak az Isten tudja, hogy mi lesz. 227:
