A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 7. (Békéscsaba, 1983)

Nagy Gyula: Szemelvények az orosházi önéletíró parasztok munkáiból

tanulhatok. Bizony más tanulás volt az, mint a kis gyúrótábla. Egy hónap eltelte után a tanító úr a harmadik osztályba helyezett, de ekkor már a karácsonyt ünnepeltük. Még 3 hónapig jártam, azután a nagybátyám kivitt, mert lovat kellett vezetni a szántásban, az eke előtt. Pedig volt neki két fia, akik olyan idősek voltak mint én. Az egyik szeretett tanulni és azt nem vette ki az iskolából. így az én életem csak itt is, ott is egy kis rövid tanulás volt, de a dolog annál több. Igaz az a mondás, hogy az árvát még az ág is húzza! De velem volt a jó Isten, egészséget adott, meg komoly gondolkodást. Már 15 éves voltam, amikor a nagybátyám felesége — aki szeretettel volt hozzám-— nagyon megbetegedett. Étvágytalan volt és fázott. Elkezdtem gondolkodni, hogy a Kata-mama mit csinálna most? Mondtam ángyomnak, hogy főzök gyógyteát. Ő az mondta, ha megtudja a bátyád, talán agyon is üt. Hát mondom: nem kell megmondani neki. Megfőztem a fodormentát, ezerjófüvet is főztem bele és megmézeztem. Forrón megitta. A gyógyhatás! Elaludt. Nézegettem sokszor, hogy még mindig alszik? Közben a nagybátyám is bejött, nem szólt, csak nézte. Én sem mondtam semmit, csak főztem a jó zöldséges galamblevest. Mikor 6 óra hosszantartó alvás után felébredt, azt kérdi: főztél valamit Julikám? Éhes vagyok! Én meg örültem és a gyógyító teára gondoltam, meg a Mamára. Bevittem a levest, amit jóízűen megevett, meg még a húst is belőle. Örült a nagybátyám is : még nem tudta, hogy a gyógyteától aludt és jött meg az étvágya. Este megint főztem teát és ivott. Olyan jól aludt. Már másnap föl akart kelni, de nem engedtem, csak pár nap múlva, mikor már elég erősnek láttam és ő is kívánt dolgozni. Két hét alatt teljesen rendbejött, meggyógyult. Ekkor megmondta az urának, hogy én gyógyítottam meg. De a nagybátyám — ha örült is, hogy a felesége meggyógyult — velem nagyon csúnyán bánt. Mindig azt mondta : te boszorkány ! Ez nekem nagyon fájt. Kérdeztem az ángyomat, hogy ő mit gondol rólam? Azt mondta : ha boszorkány vagy, nagyon okosan bánj a tudományoddal! Én sírtam és hívtam a Katamamát, hogy segítsen rajtam. Álmomban, mintha szólt volna, hogy: még fiatal vagy, várj a gyógyítással! Ez időtől fogva hallgattam, ha valaki beteg volt, bár tudtam, hogy mi kéne neki. De én csak hallgattam. Telt az idő, és az a nagynéném, akitől iskolába jártam már hosszabb ideje beteges volt. Megkértem a nagybátyámat, hogy engedjen oda, hogy ápolhassam. Ebbe beleegyezett. Én pedig örömmel mentem oda. Azt mondta a néném: Julikám, jobb lesz ha férjhez mégy. Van egy ismerős jóravaló legény, az elvenne. Legalább megszabadulsz a nagybátyád irigységétől. De én erre azt feleltem, hogy előbb még meggyógyítom magát. Engem már csak a sárgaföld gyógyít meg, Julikám! Csak hozzáfogtam a gyógytea főzéshez. A háta is fájt, azt is teafőzettel borogattam. Szomorúan tapasztaltam, hogy nemigen használt, mert csak köhögött, meg fogyott és étvágytalan volt. Eszembejutott, a Mama, hogy egy tanyai asszonyt a szerviántüske-teával gyógyította. De ez a tüske nem volt az én gyógyvirágjaim közt. Ekkor elindultam régi fasort keresni. Találtam is a Monori-csárda mellett egy utat. Emlékeztem, hogy Katamamával is ott szedtük azt a szúrós tüskét. Hiszem, hogy a jó Isten vezetett, mert csakugyan volt egy nagy bokor. Leszedtem, — ha még annál szúrósabb volt is — hazavittem. De most ezt még meg kellett szárítani. Gondolkodva! Nem voltam benne biztos, de azért úgy csináltam, ahogy a Mama is szokta. Meg is száradt az hamar : 2 nap alatt. Már főztem a teát. A néném itta, iszogatta, pár nap múlva azt mondta, hogy : használ a teád, már nem szúr a hátam ! Főztem 207