A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 7. (Békéscsaba, 1983)

Nagy Gyula: Az orosházi parasztok rejtési tudomány

dűlőben egy parasztnak 1952-ben a néhány zsák árpáját elvitték volna, miután nem tudott mindenféle beadási kötelezettségének eleget tenni. A padláson 25—30 kg árpa szem eló'tt volt. Noha árpából teljesítette a beadást, a túlbuzgó föltáró 10 kg-ot bevitetett, ezért kénytelen volt a vetőmag árpáját elrejteni. Az első szobában nem fűtöttek, mert azt nem lakták. Az árpát a kemencébe dugták, ott nem keresték. A Csajági-dűlőben pedig a kévészabot a szénavoníatóba rakták. 4—5 kéve zabból egy kis boglyát raktak, aztán körös-körül és a tetejére gyöpszénát helyeztek. Ezenkívül volt még néhány szénaboglyájuk, de zab csak az egyik alatt volt. Tavasszal egy oldalát kibontották és kévénként megetették. Jó abrak volt, a ló megette szénástól. Etetéskor megrázogatták, mert ha a ló az egérfészket megeszi, hasfájást kap. Az egérfészek lepottyant, s a szemet az aprójószág fölette.

1 A számosállatok közül a lovat féltették a legjobban, s elsősorban azt igyekeztek bajban, vészben elrejteni. Adatközlőink emlékezete — a szüleik, nagyszüleik visszaemlékezéseikre támaszkodva — visszanyúlik az elmúlt évszázad második felének a közepéig. A nagyszülők még megérték a betyár világot. Ennek révén kaptunk néhány említésre méltó adatot. Az egyik Monoron élő családnak volt egy szép, 3 éves fekete csikaja. Egy betyárnak megtetszett a Bogár. „Eladó?" — kérdezte. A gazda mentette: még nem eladó, a kasznár fia is számol rá. A betyár azzal távozott, hogy jó lesz meggondolni a vásárt. A meglátogatottak éltek a gyanúperrel, hogy a betyárok visszajönnek a csikóért, elrejtették. A betyárvilágban sok tanyában volt rejtekhely. Ők is készítettek, még a betyárok látogatása előtt. Négy akácoszlopot állítottak le, és az oszlopok tetejét akácderekakkal kötötték össze. A kukoricaszárt a gerendaváz köré, kazalba rakták. Az előre elkészített rejtekhelybe szénát vittek és egy nagy dézsába vizet hordtak, majd abrakkal becsalogatták a kezes csikót. Végül kévékkel berakták a bejáratot. A kazal tetején kapott levegőt a rejtekhely. Egy kéve ferdén állott, mintha a szél mozdította volna el. Másnap eljöttek a betyárok, és ismét kérték a csikót. A gazda azt mondta, hogy elvitte a kasznár fia. A három betyár összenézett és elment, de amint beesteledett, újra megjelentek, és egyenesen az istállóba mentek.* Látták, hogy a ló nincs ott, és követelték az árát. A gazda azzal védekezett, hogy még nem kapta meg. Erre somfabottal jól megverték, s össze-vissza durtak mindent. Szerencsére a kiállított őr valami neszt hallott, füttyentett, lóra pattantak, és elvágtattak. Mikor meghallották, hogy a komiszárok elriasztották őket, Bogárt az istállóba vezették. Három napig volt a búvóhelyen. A rekvirálók elől is mentették a parasztok a lovakat, különösen a csődört. Az elrejtés legegyszerűbb módja az volt, hogy kora reggeltől késő estig a lovakat a kukoricatábla közepén a kocsihoz kötve tartották. Az istállóban keresték a lovakat, de mert az üres volt, továbbmentek. A Nagytatársánci-dűlőben egy parasztgazdaságban a román megszállók elől a Basa nevű csődörük elrejtésére már nagyobb gondot fordítottak. A bejárótól messzebb fekvő magasra nőtt kendertáblájukban cikk-cakk irányú keskeny utat vágtak a közepéig. Ott egy kis szabad területet vágtak, egy nyárijászolt tettek oda, s a csődört ahhoz kötötték. Miután a rekvirálók csak nappal jártak, az éjszakát a ló az istállóban töltötte. Napfölkelte előtt kivezették a rejtekhelyre, s csak naplemente után került ismét az istállóba. A román megszállás végén, a kivonuló román katonák egy monori gazdától elhajtottak 2 lovat. Erre gyorsan kivezették a teheneket az istállóból a takarmánykazlak közé, miközben a katonaság által hajtott marhacsorda bőgése már hallatszott. Az elrejtő ráncigálta a tehenek láncait, nehogy azok is bőgjenek, mert a katonák már keresték a teheneket az istállóban. Az istálló előtt ácsorgó nagyapa azt mondta, hogy nincs tehén. Erre az egyik katona fölkapott egy vasvillát, egy friss tehénlepény alá dugta és a nagyapa elé dobta : „Hát ez mi?" kérdezte. Szerencsére sírva jött be a 194