A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 6. (Békéscsaba, 1980)
Bodrogközy György: Szikes puszták és növénytakarójuk
ségi száma (K a ) az 50-es értéket is meghaladja. Noha állományai gyakran szikes pusztákon szigetszerűen is kialakulhatnak, nártiumsókat oly minimális mennyiségben tartalmaznak, hogy a glikoíil fajok számára is elviselhető. Ha ugyanis a talajszelvényük gyökérzónájában az összes sótartalom nem haladja meg a 0,10%-ot, haloökológiai értelemben nem számítható szikes termőhelynek. Feltárt szelvényében a szódatartalom az A-szintben nem volt kimutatható. — Tápanyag szempontjából jól ellátottak, mint a csernozjom talajok esetében általános. Humusztartalmuk a felszíni rétegekben meghaladja a 7%-ot (1. táblázat). A löszlegelő változatainak talajjellemzőit illetően jelentősebb eltérés a típus talajszelvény vizsgálati eredményeitől, nem volt kimutatható (1. táblázat). Szikespuszták Elterjedésüket tekintve a Tiszántúlon, így Békés megyében is a napjainkig fennmaradt löszpusztarétekkel és löszlegelőkkel szemben, a szikespuszták növénytakarója az uralkodó. Tájrészletek tekintetében megoszlásuk két nagy egységre differenciálható : a Körösök mentére és a Marosvölgyére. Mivel kialakulásuk kérdése szélesebb körű érdeklődésre is számot tarthat, e kérdéssel részletesebben kell hogy foglalkozzunk. Ez annál is inkább kézenfekvő, mivel a talaj és növénytakarója között oly szoros kölcsönhatás alakul ki, hogy kialakulásuk és fejlődésük egymástól szinte elválaszthatatlan. A szikes puszták és növénytakarójuk kialakulásával kapcsolatban a XVIII.-tól kezdve számos felfogás látott napvilágot (Kvassay 1877, Treitz 1896, Scherf 1935). A dilluviális időszakban hazánkban is sztyeppklima uralkodott; hatására a talajokban a kilugzódási folyamatok csak minimális mértékben érvényesülhettek. Ezáltal a káros sók felhalmozódásának előfeltételei biztosítottak voltak, és a szikes talajok kialakulásához vezettek (1. és 2. ábra). E folyamatot elősegítették a kedvező hidrográfiai viszonyok is. A múlt századokban ugyanis megyénk nagyrésze ugyancsak vízjárta terület volt, és a fennsíkszerű kiemelkedések valamit nedves lapályok mocsár- és lápvilágának tarka képe jellemezte. A belvízrendezés után szemmel láthatóvá vált az elszikesedési folyamatok fokozódása (Bogdánffy 1926). A keletkezésükkel kapcsolatos elméletek közül Sigmond(1934) és Scherf (1935) felfogása vált közismertté. Ma az a legelfogadottabb nézet, hogy a szikes puszták termőhelyeinek kialakulásánál sokféle tényező komplex hatása érvényesül. Figyelemre méltó Győrinek (1955) azon megállapítása, mely szerint kialakulásuk főoka a többé kevésbé sós altalajvíz mélységbeli, vertikális elhelyezkedésében keresendő. A talajvíz sókészletének legfontosabb eredő helyéül már a múlt századtól kezdve az Alföldet körülvevő harmadkori vulkáni koszorút tartották. Málladékának termékei ugyanis nagy mértékben hozzájárultak a sófelhalmozódás közvetlen vagy közvetett létrejöttéhez. A Dél-Alföld tájai felé áramló sós altalajvíz felszínközeibe jutva szikes pusztáink kialakulását eredményezte. Hatására ugyanis az öntés-, réti-, csernozjom és láptalajok egyaránt elszikesedhettek. Keletkezésük és osztályozásuk genetikus szemlélete nálunk is mindinkább elfogadottá válik (Szabolcs-Jassó 1961, Stefanovits 1975). 3 33
