Nagy Gyula: Parasztélet a vásárhelyi pusztán (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 4. Békéscsaba, 1975)

Ember, munka, tulajdon - Nagy Gyula: A pásztorélet emlékei - I. Rideg pásztorkodás

együtt mintegy 300—400 négyszögölön feküdt. A karám 5—6 m széles és 18—20 m hosszú volt. Szárteteje akácoszlopokon nyugodott. A vaskos oszlopok tetején vendégoldal vastagságú gerendák feküdtek, ezekre vékonyabb fákat fektettek keresztbe. Erre rakták domborúra a leveles-szár kévéket. Csak az északi felét rakták be trágyával, s három oldala nyitott volt. Az akol kerítése akácoszlopokra erősített vízszintes rudakból állott. Elhúzható, széles kapuja akkora volt, hogy a szalmásszekér is befért. A kapu két oszlopára alul-fölül egyegy félkör alakú vasat szereltek. Ezekbe dugták a kapu rúdját és egy függőleges vasrúddal zárták be. Szalmát nemcsak a karámba, hanem az akolba is szórtak, mégpedig jó vastagon, mert ha olyan volt az idő, az akolba hajtották a marhákat. A hidegben összefeküdtek. Csak esőben, szélben húzódtak födél alá, ott lefeküdhettek, de legtöbbször álltak. Nappal sem járatták meg, mert az akolban megjáródott a jószág. A karámban történt az etetés. Kora reggel és estefelé etették a marhákat. Szart, és ritkábban zabszalmát kaptak. Kocsival bevittek egy evésre való takarmányt, és a földre hányták. A szárízik bent maradt alomnak, s trágya lett belőle, amit tavasszal kihordták. Etetés után a marhákat a közeli kúthoz eresztették. A beszorulás után egy hónapra jó hosszú szőr borította őket. A magyar marháknak télire megnőtt a szőrük. Mindenütt megnőtt, de nem egyforma hosszúra, a puhább testrészeket hoszszabb szőr fedte, csak Szent György nap után kopott le. A közelellős teheneket kifogták a karambol és az istállóba kötötték. Fejni a borjazás után kezték, az elválasztás után s addig fejték amíg érdemes volt. Három-négy hónapig fejték. Az egyik hamarabb, a másik később folyatott fel. Amikor már nem fejték, visszakerült a ridegekhez. A gazdaságnak két bikája volt, de nem vesződtek födöztetéssel (másnak nem födöztettek). A marhák nagy része ökör volt, minden gazdasági munkát ökörrel végeztek, ha sok volt az ökör akkor a rosszát meghízlalták. A Vásárhelyi-puszta távolabbi környékén is néhány uradalomban a hidegvérű magyar gulyát ridegen tartották 1945-ig. A ridegmarhatartásról bőséges adatokat kaptunk Annus József békéssámsoni lakostól, aki négy évig volt uradalmi cseléd a Blaskovich uraság csanádpalota-nagykirályhegyi birtokán. Annus József pásztordinasztiából származik: nagyapja 52 éven, a nagybátyja 42 éven át magyargulyás volt a csanádi püspöknél. A Nagykirályhegyi gazdaságban 1940-ben 21 pár igásló és 120 magyar marha volt. A házi tehenészet 23 tehénből és 1 bikából állt. Az igáslovakat és a fejősteheneket istállózták, de a magyargulyát ridegen tartották. A magyargulya az anyagulyából, a növendékgulyából és a tinógulyából állt. Az anyagulyában mindig 120 tehén volt. Sohasem fejték őket. Három bikája volt, de mindig csak egy járt velük. A növendékgulya 150—180 borjúból állt. Ebből a gulyából a jó küllemű üszők az anyagulyába kerültek, de ugyanannyi öreg anyát kimustráltak, kiselejteztek. Ezek hizlalásra az istállóba kerültek. A bikákat kiherélték; a tinók külön gulyába mentek és a tinógulyában három évig ridegen éltek. A tinókat hároméves korukban jármozták, és azután az istállóba kerültek. A magyar marha egérszínű s nagy szarvú, termetes testű volt. Egyenes szarvai egyforma hosszúak, feje kicsi, homloka széles s nyaka rövid. Széles test, egyenes hát, magas mar és egyenes far jellemezte. Lábai egyenesek és a farka végén bojt található. Kevés, de jó tejet adott. Húsa sokkal jobb volt, mint a tarka marhának, ezért az osztrákok nagyon szerették. Jól fogta a borjút. A legelőtől függött, hogy milyen gyorsan fejlődött. Elég szeles volt a természete, nem mindenkit tűrt maga körül. A fiastehén nagyon veszedelmes volt, ha egy borjú elbődült, a tehenek összeszaladtak. A legelőn vagy az akolban ellett, s akkor volt a legveszedelmesebb. A bikának alig volt nyaka, az is kormos, füstös. Vastag derék, magas mar, erős, egyenes lábak jellemezték, a farka bojtja fekete volt. A magyar bika nem olyan veszedelmes, mint a vöröstarka, még a tehénnél is nyugodtabb, a kutya könnyen elbánt vele. A borjúkat egyszerre választották el. így közöttük volt már féléves is. Az erősebb bikaborjú (félmé151