Nagy Gyula: Parasztélet a vásárhelyi pusztán (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 4. Békéscsaba, 1975)
László Gyula: Köszöntjük az Olvasót
bemutatok majd (pl. Meunier, Medgyessy), hiszen ezek őrzik majd a jövő számára a meghalt mozdulat emlékét. A szobrok művészi hitelessége mellett is észrevehető, hogy a szobor alkotói nem tudtak vetni, s így akarva-akaratlan kissé hamis képet őriztek meg a jövendőnek. Az egyik például görcsökbe húzódott izmokkal vet, mintha mázsás súlyokkal bajlódnék, a másik kecsesen félrehajtja fejét, hogy mozdulata „szebb" legyen. De ezenkívül is még sok mindent összegyűjtők majd e mozdulat „siratására", tehát végül is olyanféle munkával bíbelődöm, mint Nagy Gyula, aki a puszták múló életét figyelte. Éppen e találkozás miatt fokozottan érzem a felvetett kérdés erejét: mi értelme van a visszahozhatatlan múltat felidézni? A múlt nem arra való-e, hogy nyomtalanul elmúljék? Minek küzdeni a természet e törvénye ellen? A kérdés tehát komoly s ne elégedjünk meg például azzal a válasszal, hogy egy, népét szerető egykori tanyai tanító két évtizedet áldozott életéből, hogy megtanulja, megmentse mindazt, amit néhány évtized múlva már senki sem fog tudni. A múlt azonban nem adja meg egykönnyen magát. Lehet, hogy évszázadok után senki sem ,ud majd róla, de mégis mindennap emlékezik reá, úgy hogy saját szavát sem érti. Hogyan? Hogy ezt megértsük, nézzünk további példákat, s egyúttal minden példával mélyebben s mélyebben tanuljuk becsülni Nagy Gyula munkáját. Vegyük elő családneveinket. Jó ötszáz év óta szolgálnak minket s őrzik — akaratlanul is — múló idők emlékét. Ma már — legalábbis a fiatalja — nem mindegyik nevet érti s idő teltével ez az értetlenség még nőni fog — de a nevek maradnak, élnek, s velük él a régmúlt, íme a földműveseiét emlékei a családok neveiben: Eke, Szántó, Kaszás, Arató, Búza, Rozs, Puszta, Csűrös, Kazal; folytassuk az állattartásra emlékezőkkel: Lovas, Csikós, Bojtár, Juhász, Számadó, Béres, Kanász, Gulyás, Rideg, Fejős, Kocsis; nézzünk szét a faluban: Szekeres, Kerekes, Tarisznyás, Korcsmáros, Dudás, Nádas, Még e rövid tallózás nyomán is megelevenedik előttünk az egész paraszti élet. Még évszázadok múlva is élnek ezek a családnevek, mert az anyakönyvezés gátat vet további nevek burjánzásának s talán sohasem születnek majd olyan „korszerű" nevek, olyan mint Traktoros, Zetoros, Marós stb. A falusi mesterségek is életben maradnak neveikben: Molnár, Kovács, Acs, Asztalos, Szabó, Fazekas, Szíjjártó, Nyerges, Lakatos, Mészáros, Kádár, Csizmadia, Bognár, Köteles, Gombkötő s más hasonló családnév öröklődik a kései utódokra, akik ezekkel a nevekkel talán éppen traktorosok vagy állatgondozók, mérnökök, tanárok, üzletemberek, államférfiak, diplomaták, műszerészek, gyári munkások, s nem is gondolnak arra, hogy nevük valamelyik ősük foglalkozását őrzi. De a Nagy Gyulák — akarva-akaratlan — éppen azt szolgálják, hogy a kései utódok igenis tudják meg, s vallják is öntudatosan, hogy őseik két kezük munkájával keresték mindennapijukat. Mi még tudjuk, hogy ezek a nevek mit jelentenek, de száz-kétszáz év múltán már kevesen tudják. A feleletet akkor ilyenfajta könyvek adják majd meg, mint a Nagy Gyuláé, Kiss Lajosé, Győrffy Istváné, néprajzkutatóinké, nagy íróinké, történészeinké. Lám addig bizonygattuk, hogy amit Nagy Gyula megírt, a múló múlté, hogy messze jövendő századokba kalandoztunk gondolatainkkal. E könyve értéke nemcsak a múlt, hanem a jövő is. Ez a munka — nemes társaival — a magyar múlt és jövendő közti híd, a társadalomtudósok számára pedig múlhatatlan érték, mert megmutatja azt, hogy mi volt előttünk, miből formálódott az új arcú falu. Ez a múlt legalább olyan erővel él nyelvünk fordulataiban is, mint családneveinkben. Az előbb idéztük már a „ki mint vet, úgy arat"-ot, de se szeri, se száma a hasonló nyelvi fordulatoknak. íme: „keveredik az ocsú a tiszta búzával", „sok lúd disznót győz", „átesett a ló másik oldalára", „lógós", pelyvás", „rendet vág", „szalmaláng", „odaveti a kantárt", „nyakló nélküli", „megzaboláz", a figyelmet „tereli", „felköti a gatyáját", „málészájú", „kolonc", „vacok" s mások. Nem csodálnám, ha a fiatalabb városi olvasók már ezek közül néhányat nem is értenének. Ne folytassuk a jövőbe átnyúló múlt emlékeinek tallózását. Maradjunk annál, hogy 8
