Nagy Gyula: Parasztélet a vásárhelyi pusztán (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 4. Békéscsaba, 1975)
A Puszta természetvédelmi területei - Hajdú Mihály: A Vásárhelyi-puszta helynevei - I. Történeti áttekintés
az e vidéken lakók. A Cinkus helynév pedig most már nemcsak az iskolára, hanem annak környékére is vonatkozik, mintegy két-három kilométernyi körzetben. Ugyanez következett be a Bogárzó-tóróX elnevezett tanyasor esetében, a keleti részében épült vasúti megállóhely: Bogárzó nevének hatására. A hivatalos ügyekben kevésbé tájékozott emberek számára az a természetes, hogy az utaknak adjanak nevet, s az út két oldalán elterülő földeket ezekről az útnevekről nevezzék el. Ennek következtében igen gyakran előfordul, hogy az út két oldalán található földek hivatalos nevei közül egyiket megkapja az út, majd annak mindkét felén a föld is. Gyakori, hogy az út egyik végén az északi, másik végén a déli oldalán levő tanyasor hivatalos neve vált az út és a mellette levő földek általános nevévé, de arra is van példa, hogy ugyanazon adatközlő mindkét nevén emlegette az utat : „Híják így is, mög úgy is", — mondotta. Mint később látjuk, különösen az orosháziak által megszállt területen gyakran nem is ismerik a hivatalos nevet, attól teljesen független a népi név. Az eddig elmondottak nagyrészt a történeti és a hivatalos nevekre vonatkoznak. A kövelkezőkben a Puszta mai népi földrajzi neveiről, azok sajátságairól, jellegzetességeiről, törvényszerűségeiről szeretnék szólni. JANKÓ JÁNOS kutatásai óta* általánosnak mondható az a vélemény, hogy az alföldi sík vidéken jóval kevesebb földrajzi nevet használnak a lakosok, mint a tagoltabb felszínű Dunántúlon vagy Felvidéken. Kétségtelen, hogy az eddigi alföldi névgyűjtések kevesebb adatot tartalmaznak, mint a dunántúliak. A Zala megye neveit tartalmazó kötetben 5 ezer katasztrális holdra 50-60 külterületi név jut. A készülő Somogy megyei kötet szerint 30-40. Makó környékén pedig csak 4-5, pedig hosszú időn keresztül végzett lelkiismeretes kutatómunka eredménye ez is e . Elképzelhetetlen, hogy a sík vidéken lakóknak nincs szükségük a helyek, események pontos lokalizálására. Erre szükség van, s meg is teszik ezt a domborzati viszonyok nevein kívül az emberi létesítmények: utak, kutak, tanyák és egyéb épületek neveinek fölhasználásával. Az azonos területre jutó földrajzi nevek számának nagy különbségei elsősorban tehát a földrajzi nevek meghatározásának eltérő szemléletéből adódnak. Jól mutatja ezt az alábbi néhány mondat H. FEKETE PÉTER könyvének 7 bevezetőjéből: „A dűlő- és tanyanevek közül csak azokat vettem fel, amelyeknek állandó és az általános használat által rögzített neve van... Mellőztem azokat a neveket, amelyek minden jelentőség nélkül viselik a birtokos nevét, mert nem is viselhetnek mást." Ennek ellenére, elsősorban a mégis fölvett tanyanevekkel és dűlőnevekkel, a hajdúböszörényi határban ezer holdanként 15-16 földrajzi nevet tartalmaz a munka. A Zala megyei gyűjtést előkészítő tájékoztató és útmutató a földrajzi nevek meghatározásában BÁRCZI GÉZA elveit vallotta, és szóról szóra átvette A magyar szókincs eredete című könyvének 2. kiadásában (Bp., 1958.) közöt definíciót: „Földrajzi neveknek nevezzük a földfelszín egyes pontjának vagy kisebb-nagyobb lakott vagy lakatlan területének, hegy- és vízrajzi alakulatainak elnevezéseit, tehát dűlők, erdők, mezők, hegységek, hegyek, völgyek, határrészek, egyes épületek, tanyák, utak, utcák, faluk, városok, folyók, tavak, mocsarak, vidékek közigazgatási egységek (pl. megyék), tartományok, gyarmatok, országok, világrészek stb. stb. tulajdonneveit." (145.) Kiemelem ebből a fölsorolásból az egyes épületek, tanyák, utak tulajdonneveit, amelyek akkor sem jellegtelenek és lényegtelenek, ha tulajdonosuk nevét viselik, és gyakran változnak. A földrajzi nevek célja az identifikáción (azonosításon) kívül eslsősorban a tájékozódás azon a területen, ahol az ember él, vagyis a lokalizáció. Ennek lehetősége helytől és időtől függően változik. A Dunántúlon, ahol egyébként sincs tanyarendszer, megfelelően tagolt a felszín, elegendő a földrajzi alakulatok 4 Jankó János: A Balaton-melléki lakosság néprajza. Bp., 1902. 6 Zala megye földrajzi nevei. Szerk.: Végh József. Bp., 1964. • Inczefi Géza: i. m. 7 H. Fekete Péter: Hajdúböszörmény helyneveinek adattára. Bp., 1959. 74
