Nagy Gyula: Parasztélet a vásárhelyi pusztán (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 4. Békéscsaba, 1975)

A Puszta természetvédelmi területei - Szabó Ferenc: A Puszta és a közigazgatás. Kardoskút és Székkutas községgé fejlődése - II. A két világháború közötti pusztai igazgatás

társadalmi, hatalmi és érdekviszonyokon túlmenően miért maradt ilyen szűkkörű a vásárhelyi külterületi igazgatás? Miért húzódozott a városvezetés nagyobb áldozatok vállalásától, jórészt szembefordulva a Puszta lakosságával? E magatartásban nyilván fontos szerepe volt a városban élő vagy városbeli házzal bíró és törvényhatósági bizottsági tag gazdák konzervatív szemléletének. Idegenkedett a városvezetés a külterületi központok fejlesztésétől azért is,mert későbbi elszakadásuktól, önállóságuktól tartott. Nem kétséges azonban — az egykorúak sem ok nélkül hivatkoztak rá —, hogy az áldozatvállalás mértékét eleve behatárolták Vásárhely város (mint önkormányzati jogi személy) saját háztartásának viszonyai és lehetőségei. A 132 ezer kat. holdon elterülő Vásárhely törvényhatósága már a ferencjózsefi korban a legszegényebb s mégis a legdrágább közigazgatást megvalósító városok egyike volt. Területéhez, népességének számához és ennek megfelelő kiadásaihoz mérten igen csekély bevételei, jövedelmei voltak. Nem rendelkezett olyan számottevő és szép haszonnal működő üzemekkel, mint pl. Szeged. (Egy kisebb téglagyár, a vágóhíd és két vendégfogadó — ennyi volt Vásárhely összes „közüzeme", nem több, mint egy jobbmódú nagyközségé!) Jelentéktelen volt a város saját földbirtoka s így annak jövedelme is. 1899-ben csak a 22., 1908-ban a 19. helyen állt Vásárhely a városi közvagyon összértékében a 26 — nála zömmel kisebb — törvényhatósági város között. Bevételeinek summájával 1908-ban csak a 20. helyre került a hasonló jogállású települések sorában. A saját vagyonból származó bevételek csekélysége miatt a városi pótadó mértékét mindig magasra kellett szabni, hogy a városigazgatás működési költségeit fedezni lehessen. Az ipar és a kereskedelem gyengesége folytán azonban a pótadóból származó bevétel az agrárnépesség, a földtulajdon aránytalan megterhelése ellenére alacsony maradt. A nagy terület és a jelentős népesség közigazgatásának vitelére Vásárhely kénytelen volt sok tisztviselőt és alkalmazottat tartani. 1908-ban pl. összesen 407 személy állt a város szolgálatában. Ezzel a létszámmal Vásárhely Budapest, Temesvár, Pozsony, Szeged, Arad és Kecskemét után a 7. helyen állt a magyar városok között, felülmúlva a jóval gazdagabb Debrecent, jócskán megelőzve Kolozsvárt, Kassát, Győrt, Székesfehérvárt. Vásárhely szűkös bevételeit (államsegélyt az igazgatás fenntartására nem kaphatott) elvitték a szokásos működési kiadások. Jól bizonyítja ezt a tényt, hogy az 1879—1908 között teljesített beruházások értékében Vásárhely messze a legutolsó volt a törvényhatósági városok között. (Az Aradon ugyanazon idő alatt beruházott városi pénznek még az egy százalékát sem érte el a vásárhelyi befektetések értéke!)

26 A pusztai lakosság adóba fizetett pénzére tehát nagy szükség volt a városi apparátus, a városi intézmények működéséhez és fenntartásához, a külterületi igazgatás korszerű kiépítésére már a „boldog békeidőkben" sem futotta. A városi önkormányzat gazdasági-háztartási helyzetéből fakadó tehetetlenséget az adott általános struktúrában nem is lehetett megszüntetni. Alapvető változást csak a város erőteljes iparosodása, s annak nyomán a külterületi központok erőteljes támogatása, majd községgé fejlesztése hozhatott volna. Az államhatalom, a kormányt képviselő belügyminiszter, nemigen törődött a tanyakérdéssel, Vásárhelyt sem kényszerítette átfogóbb intézkedésekre még polgári szinten sem. II. A két világháború közötti pusztai igazgatás Az ellenforradalmi Magyarország számára a megváltozott országterületen fontosabbá vált a fejlődésben elmaradt Alföld. A bethleni konszolidáció kezdetétől fogva számos agrárpolitikus, közigazgatási és földrajzi szakember, szakmai értekezlet foglalkozott alföldi kér26 A városi háztartás, tisztviselői létszám stb. említett adatait lásd : A magyar városok statisztikai évkönyve I. Szerk. Thirring Gusztáv i. m. 344, 638—639, 570, 586, 621, 672—673. 54