Nagy Gyula: Parasztélet a vásárhelyi pusztán (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 4. Békéscsaba, 1975)

A Puszta természetvédelmi területei - Sterbetz István: B) A kardoskúti Fehértó

ország keskeny sávjában átvonuló szép madarunk Hortobágy és Biharugra mellett Kardoskúton választotta a harmadik, nagy forgalmú pihenőállomását. Csak e három helyen gyülekeznek hazánkban hosszú hetekig elnyúló vendégeskedésre az északról érkező vagy hazafelé tartó darucsapatok. Egy alkalommal. 1969 őszén a mi szürke darvainknál valamivel kisebb pártásdaru (Anthropoides virgo) is elvetődött Kardoskútra. Ez a középázsiai sztyeppekre jellemző, keleti darufaj itt fordult elő harmadízben Magyarországon. A magas északi tundrákról ide vetődött sarkantyús sármánynak (Calcanus lapponicus) Ürbőpuszta után Kardoskút a második hazai kézrekerülési helye. Egy hajdan ritka fészkelő, de ma már Közép-Európa-szerte rendkívül ritka vonulóként számon tartott faj, a reznektúzok (Otis tetrax) majdnem minden évben előkerül a Fehértó környéki rétek növénytársulásaiban. Huszonhárom faj képviseli az emlősöket. A szikes élettérben tömörülő madarakkal szemben az emlősök túlnyomó többsége szántóföldön él. Fajban és mennyiségben a mezei pocok (Microtus arvalis) és a güzüegér (Mus musculus spicilegus) kiemelkedő elsőségével a pocok- és egérfélék dominálnak. A nagy, illetve középnagy emlősök közül az őz (Capreolus capreolus) és a nyúl (Lepus europaeus) értékes vadgazdasági tényező, állományukat az utóbbi években belterjes vadgazdálkodás hatványozza. Gazdasági kártétele mellett az apró rágcsálók tömegpusztítása révén jelentős növényvédelmi szerepet tölt be a róka (Vulpes vulpes), a menyét (Mustela erminea) és a hermelin (Mustela nivalis). A területre egykor jellemző, de országosan ritka fajok közül ki kell emelnünk a földikutyát (Spalax leucodon). Ennek a természetvédelmi szempontból hazánk egyik legbecsesebb emlőseként ismert fajnak néhány évtizeddel ezelőtt még egyik legjelentősebb előfordulási helye volt a Vásárhelyi-puszta, de ma már a gépi talajművelés általánosítása miatt majcnem kipusztultnak tekinthető. Hosszú szünet után 1971-ben találtunk ismét egy példányt a természetvédelmi területen. Másik nevezetesség a molnárgörény (Mustela ewersmanni), jellegzetes szikespusztai faj, kíméletet érdemlő kis ragadozó. A terület egyhangúnak vélt arculata gyakorta változik. Tavasszal, hóolvadás után a tómeder hullámzó tenger körülötte a réteken kígyózó erecskék, csillogó vadvizek húzódnak mindenfele. A Sóstói-főcsatornához kapcsolódó belvízlevezető rendszer azonban csakhamar lecsapolja a réteket, csupán a mélyebb fekvésű teknők maradnak lefolyástalanul. A jégtakaró felengedésével megérkeznek az első vándormadárcsapatok. Lúd- és récetömegek, majd az átvonuló darvak, később pedig különböző partimadarak sokasága népesíti be a rezervátumot. A rendszerint gyorsan, hetek alatt lejátszódó tavaszi tömegmozgalmak után már kevésbé látványos az elkövetkező költésidő. Aszályos években május végétől megkezdődik a tómeder kiszáradása, és június utóján végleg eltűnik belőle a víz. Ilyenkor csillogó, fehér sókivirágzás képződik, a repedezettre száradt tófenéken, a nyár végén megjelennek a bajúszpázsit, sóballa, bárányparéj, ördögszekér, és csatakfoltok pompás színei. Sárga, tűzvörös, lila, barnamintás szőnyeg borul kora ősszel a napszítta Pusztára. Azután az októberi esők újra kizöldítik a szalmasárga rétet, eltompítják a sós növényzet lobogó színfoltjait. A tómederben ismét víz hullámzik és újra vonuló madárseregek visznek életet a tájba. Télen magevő aprómadarak seregei népesítik be a Pusztát, hatalmas csapatokban keresve a hótakaró alól kimagasló réti növényzet apró terméseit. IRODALOM 1 Bodrogközy György: (1965) Ecology of the halophilic vegetation of the Pannonicum. III. Acta Biologica Szegediensis XI. Fasc. 1—2. p. 2—25. 2 Bodrogközy György: (1965) Ecology of the halophilic vegetation of the Pannonicum. Acta Botanica Academiae Scienc. Hung. 12. p. 9—26. 45