Nagy Gyula: Parasztélet a vásárhelyi pusztán (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 4. Békéscsaba, 1975)

Életsorsok - Nagy Gyula: Takaros Maczelka, a különös

tett. Esős időben fekete szűrt vett fel. Lakodalomban szivarozott, ha előkelőbb vendégek között volt. Pántlikás szivart szívott. Sok vendége volt, különösen idősebb korában. Míg fiatalabb volt, nem szívesen látta a vendégeket, mert keményen dolgozott. „Gyűjj'enek másnap!" — mondta mindig. Érettebb korában nagyon tetszett, hogy munkáját annyian megnézték. Nagyon gavar, vendégszerető ember volt. Amikor meglátta, hogy 2—3 kocsi megállt a földje végénél s egymásnak mutogattak, zsebébe csúsztatta a butellát, kiballagott és szilvapálinkával kínálta meg őket. Az útról legtöbbször a tanyába kerültek. Az újságban is sokszor írtak róla, annak is nagyon örült. Díszokleveleket is kapott, berámáztatta és felakasztotta. Fiait, lányait nagyon keményen dolgoztatta, de magát sem kímélte egy csöppet sem. A fiai, lányai belegörbültek az állandó megfeszített munkába. Különösen a legöregebb fia — Mihály —, aki legjobban szót fogadott, az görbült meg. Gyerekeinek drága ruhákat vett de nem állt rajtuk a ruha, mert a sok munkában elformálódott a testük. János fia háborúban járt és fogoly volt. Ott kipihente magát. Leányait sem kímélte. A legnagyobb sütött-főzött, mosott, a jószágokat gondozta és a kertet rendezte, míg a két fiatalabb kint dolgozott a földön. Az öreg nagy katolikus volt s vasárnap nem dolgoztak. Bérese nem volt, de ki is maradt volna meg ilyen „erős" helyen. Nem is bírta volna ki. Néha alkalmi miunkásai voltak. Megfizette őket, nem kellett sietni, csak borzasztó pontossággal kellett dolgozni. Zsarkó Sándor este abból a kukoricasorból ment be, amibe reggel beállt s erre azt mondta az öreg: „Hallod-ë fiam, holnap ne gyere, mer të csak csapást csinász a fődön!" De az egész heti bérét kifizette. Jó embernek tartották. A szomszéd földjére szántáskor, vetéskor sohasem forgott, a forgót úgy ásta fel. Ezzel szemben nagyon haragudott, ha a szomszéd az ő földjére ráléptette a jószágát. Ezért mindkét szomszédjával haragban volt. Az öregnek volt igaza. 20 hold földön többet, jobbat termelt — igaz, hogy emberfeletti munkával — mint más 50 holdon. Erős gazda volt. Az öreg az 1930-as évek derekán halt meg. A két egymás melletti tanyáját Mihály és János fia örökölte. Közülük csak Mihály gazdálkodott úgy, mint az apja. Csak 6 kat. hold földje volt. A körülmények azonban nem engedték, hogy teljesen úgy dolgozzon, mint az apja, de amit elvégzett, azt úgy csinálta, mint ahogyan az már vérében ivódott. János már kevesebbet tartott meg az apja szokásaiból. Takaros Maczelka fiai, lányai sorra elhaltak, de emlékük a környékbeliek emlékezetében még elevenen él. A takaros Maczelka-féle minta-kisbirtokot a környékbeliek is nézegették, bámulták, de nemigen utánozták, mert azt mondták róla: „kibírhatatlan!" Maczelka Pál rokonuk csak a kertjét szerette volna úgy munkálni, de egy évnél tovább nem bírta, pedig a földet nem is rostálta. Veje: Héjjas Sándor a szántóföldön nagyjából utánozta pár évig, de tovább ő sem bírta. Azonban később is jobban és szebben dolgozott, mint a szomszédai. 35 545