Nagy Gyula: Parasztélet a vásárhelyi pusztán (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 4. Békéscsaba, 1975)

Életsorsok - Szenti Tibor: Karasz Péter, a szervező

Az 1930-as évek közepe táján a földjét bérbe adta és hazaköltözött a susáni házba, hogy közelebb legyen munkahelyéhez, a Biztosító Szövetkezethez — amelynek közben „vezérképviselője" lett — és ahhoz a politikai, társadalmi küzdőtérhez, ahol újabb és újabb rohamokra indult a reformokért, az átalakulásért, a megújhodást sürgetve. Ezután csak nyári szállása maradt a pusztai tanya. De a határt évente kétszer azután is bejárta lovas kocsiján. Minden tanyában beköszönt, biztosításra bíztatva a parasztokat. Mindig érdekelte a várospolitika, de 1935-ben már országgyűlési képviselőnek is fellépett. Nagy vihart támasztott ezzel Vásárhelyen. Ellenzéki propagandája megbuktatta a kormánypárti képviselőjelöltet. A jobboldali felháborodás hullámai így a fővárosba is elértek. Ez a cselekedet nyílt szembefordulást jelentett a kisparasztságot is sújtó rendszer politikájával. Egyre-másra jelentek meg újságcikkek, amelyek őt eleinte csak humorosan, majd egyre több méreggel „pusztai törzsfőnökként" emlegették. A „Csalán" című élclap „I. Karasz Péter pusztai alkirály"-nak gúnyolta. 1936-ban ennek az újságnak alig van olyan száma, amely ne foglalkozna vele. 1935. rendkívül jelentős év volt Karasz Péter életében. Január hónapban belevetette magát a vásárhelyen megtartott Országos Gazdaifjú Kongresszus szervezésébe. Ez év nyarán került sor a képviselőválasztáson kívül az „író-paraszt találkozóra" és ennek előkészítését és lebonyolítását is jórészt ő végezte itthon. Az írók és vendégek Vásárhely-Kutasra látogattak, ahol megmutatta nekik a tejszövetkezetet és rögtönzött előadást tartott a működés körülményeiről. „Beszédében a gazdasági összefogást hangsúlyozta" — írta róla Paku Imre. Neki, az anyagilag független, szabad gazdának, a népsorsú, határjáró, biztosítási szakembernek nem lett bántódása. A helyi hatalmak akkor még nem mertek vagy nem is akartak ujjat húzni vele. A pusztai parasztok közül kiemelkedett ember tekintélyének felőrlését, lejáratását egyenlőre a vicclapokra bízták. A „Csalán" 1936. augusztus 30-án „pártalakításáról" közöl egy neki tulajdonított, de valójában soha el nem hangzott „nyilatkozatot." A mellékelt karikatúra pedig felemás öltözetben ábrázolja. A különös ember egyik oldalán közönséges parasztruhát, a másikon pedig frakkot hord. Nyilván a társadalmi helyzetét akarták nevetség tárgyává tenni, népszerűségét próbálták ezzel is aláásni. 1938 szeptemberében a tanyáján tartózkodott, amikor tűrhetetlen hastáji fájdalmak kezdték gyötörni. Rögtön hazahozták és pár nap múlva kórházba került, ahol 20-án, élete teljében, sikereinek, eredményeinek tetőfokán átfúródott vakbélgyulladásban meghalt. Haláláról akkor még legenda is terjedt el: a pusztaiak, akik szerették és őszintén sajnálták, arról suttogtak, hogy sok borsot tört a városi urak orra alá és ezért szándékosan késett napokig az orvosi segítség, amely életét megmenthette volna. Hogy van-e ebben egy mákszemnyi igazság, ma már kinyomozni lehetetlen. Ismerve azonban a kórház akkori igazgatóját, ez teljesen valószínűtlennek látszik. Gyermek nem maradt utána, csak az emlék, amely ma is él a Pusztán azok között, akik smerték. 540