Nagy Gyula: Parasztélet a vásárhelyi pusztán (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 4. Békéscsaba, 1975)

Életsorsok - Szenti Tibor: Karasz Péter, a szervező

Leszerelése után tovább gazdálkodott a Pusztán. 1921. február 22-én házasságot kötött Juhász Máriával, bátyja feleségének húgával. Az idős, megfáratt szülők átadták a fiatal párnak a gazdálkodás terhét és a Pusztán csak nyáron tartózkodtak. A csajági iskola szomszédságában feküdt a birtokuk. Kisebb része 6 aranykoronás volt, a többi még ennél is gyengébb minőségű vadszik, a nagyobb része pedig vízállásos gyöp, ahol még augusztusban is fél lábszárig érő vízben legeltettek. A partosabb részen megélt a gabona és a kukorica. A fiatal gazda gyümölcsfák telepítésével is megpróbálkozott, de a kertet elöntötte a víz és „kivötte" a fákat. A tanya köré ültetett akácos csak tengődött a rossz földön és a belvíz ezt is megtizedelte. Karasz Péter kísérletei sorra kudarcot vallottak. Rájött, hogy az eddigi gazdálkodási módszerek korszerűtlenek és új utakat kell keresni. Ekkor került először szembe a hatósággal, a vadvizek elleni hatékonyabb intézkedések követelése miatt. Mivel a többi pusztai parasztnak is ilyen gondjai voltak, hamar ráébredt arra is, hogy amit tesz, az mindannyiuk közös érdeke, és lassan szószólójukká, képviselőjükké vált a hivatalokban. Féja Géza úgy emlegette, mint „fekete bajszú pusztai törzsfőnököt." Magas termetű, sötét hajú, dús szemöldökű, jó megjelenésű, sőt kimondottan szép arcú ember volt, akit a nők is bálványoztak. Veleszületett értelmességet és intelligenciáját önműveléssel tovább gyarapította. Egy korabeli filmben is szerepelt, amelyet Vásárhely határában forgattak. Kocsival, lóval vonult el a Tisza gátján. A romantikus parasztvilág ideálját látták benne a pesti urak. A nehezen termő földet mindenáron haszonadásra akarta kényszeríteni. A talajjavítás mésziszappal, a „digózás" és a műtrágyák használata azelőtt ismeretlen volt itt. Miután nem vált be a gyümölcstermesztés és erdőtelepítés, a gabona is gyéren fizetett, állattartásra rendezkedett be. Kis szélmalmot is épített, amelynek vitorlái a Pusztán szinte örökösen fúvó szélben mindig forogtak. Szimbólum is volt kissé ez a négy fehér vitorla, jelezvén azt a szélmalomharcot, amit Karasz Péter vívott jóformán egyedül a földdel, hatóságokkal, hivatalnokokkal. Karasz Péter igyekezett korszerűen gazdálkodni és tapasztalatait megosztotta másokkal is. 1928-ban „sziktalajjavító tanfolyamot" szervezett, ahol egy héten keresztül neves szakemberek oktatták a pusztai parasztokat. Az egyik előadó Némethi Zoltán volt, a vásárhelyi Földműves Mintaiskola igazgatója, a másik tanár pedig Budapestről érkezett. így kóstolt bele a szervezés művészetébe és ettől kezdve, amint egyre szaporodott a közéleti elfoglaltsága, saját gazdasága mind kevésbé vonzotta. A rossz földdel és a merev hatóságokkal való viaskodás lekötötte és felőrölte a pusztai férfiak erejét. Egyedül nem is boldogultak volna, ha az asszonyok, a megértő feleségek, hűséges élettársak és jó anyák nem álltak volna mögöttük buzdítóan, segítőkészen és mindig ugrásra készen, hogy a sokszor elbukó embereket újra lábra állítsák és erőt adjanak nekik az újabb küzdelmekhez. Ilyen tulajdonságokkal rendelkező asszonyt ismertünk meg id. Gregus Máté feleségében, de hasonló segítőtársat lelt Karasz Péter is párjában, aki minden próbálkozásában kitartott mellette. 1925-ben megalakította a Csajági Olvasókört, amelynek 1935-ig az elnöke volt. Ismerte őt az egész Puszta, az egész határ és hamarosan a város is. Ezt pedig egy életmódbeli változásnak köszönhette, amely szintén 1925-ben következett be. Tóth Sándor csajági tanító, aki biztosítási ügyekkel is foglalkozott, betegsége idején felkérte Karasz Pétert, hogy ideiglenesen lássa el helyette a szervezési teendőket. így jutott el a környék tanyáiba, majd a határ legtávolabbi részébe is. Mindenütt ismerősökre tett szert és közben megszerette a biztosítási munkakört. Mindenkihez volt egy-két barátságos szava. A parasztok között nem akadt ellensége. Akik közvetlenül a keze alá tartoztak a birtokán : a béresek, cselédek is szerették. Nem csak ő járta a határt, az ő tanyáját is sokan látogatták és mindenkit szívesen fogadott. 538