Nagy Gyula: Parasztélet a vásárhelyi pusztán (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 4. Békéscsaba, 1975)

Szép, különös, érdekes - Beck Zoltán: Az élet nagy eseményei - Az élet nagy eseményei - III. Temetkezés a Pusztán

„elköszönnyenek" tőle. Rövid látogatás után kezet fogtak vele. A hiedelem szerint ennek a kézfogásnak fontos jelentősége van. Azt mondják, hogy aki kezet fog a haldoklóval, arra átszáll annak az ereje. Azt is tartja a néphit, hogy a haldokló könnyű halála szempontjából is jelentősége van: mert ha nincs, akinek ily módon átadja az erejét, akkor „nagyon tusakodva hal mëg." A haldokló ágyánál sírni nem szabad, mert azzal „fölsírják a halottat," azaz nehezítik a halálát, hosszabbítják a szenvedését. A pusztai ember az ágyban hal meg. Régen szokás volt — inkább a Vásárhelyről származottak körében —, hogy a haldoklónak a földön vetnek halottas ágyat. Ennek a racionális magyarázata az volt, hogy „ne köjjön a hóttat húzgálni." De a hiedelem szerint így könnyebben visszatér az anyaföldbe. Azaz, a halált vélték megkönnyebbíteni vele. Amikor a beteg meghalt, a Puszta egyöntetű szokása szerint azonnal a földre teszik kihűlni. Ha van a háznál ponyva, akkor azt négyrét hajtva a szoba közepére terítik, a nagygerenda alá. Ha nincs ponyva, négy zsákot terítenek le, és arra fektetik a halottat, fejjel a végső ablakok, lábbal az ajtó felé. Kendővel felkötik az állát, hogy „ne lëgyën tátva a szája." A halál beálltakor az órát meg szokták állítani. Azt mondják, azért, mert „a halottnak mán megállt az idő." Azért is szokás ez, hogy az óra ketyegése ne zavarja a csendet, meg a halottnézők fölösleges kérdésének is elejét vegyék: elég, ha ránéznek az órára, és tudják, hogy mücor állt be a halál. A tükröt letakarják fekete kendővel, „nehogy a halott visszanézzen, és híjjá maga után az élőket." A halottat a földön öltöztetik. Először megmosdatják, a férfiakat meg is borotválják. A mosdatást vagy a rokonságból kikerülő idősebb asszonyok végzik, vagy megkérnek olyan ismerőst, aki vállalkozik rá. Rendszerint minden környéken vannak „sokat látott" öregasszonyok, akik nem irtóznak ettől. A vizet, amiben a halottat mosdatták, az udvar hátsó részébe öntik, és módosabb helyen a lavórt nem használják tovább, hanem azt is kidobják a kert végébe. A halottmosdató vizet azért kell jó messzire kivinni, mert „sárgaságot okozhat, ha valakit elér." Ezzel a betegséggel kapcsolatos a Vásárhelyről származók szokása, hogy a szappant és a halottmosó ruhát elteszik, mert azt hiszik, hogy ha valaki sárgaságban szenved, és azzal magát megmossa, elmúlik a betegsége. A halottat kívánságának megfelelően szokták felöltöztetni; ahogyan előre elkészíti a ruháját. Miután „tisztába tették," általában az ünneplő — fekete ruháját adják rá. Fehér alsóneműt húznak rá: inget, gatyát. Ha megtakargatta a vőlegényi inget, akkor azt szokták ráadni, mint ahogy néhány helyen — különösen a fiatalabb korban elhunyt asszonyt a menyasszonyi ruhájába öltöztetik. A vásárhelyi katolikus származásúak szerint a Krisztus menyasszonya lett. Lábbelit nem szoktak a halottra adni, csak harisnyát húznak a lábára. Míg mindez megtörténik, a család tagjai és a közelebbi szomszédok eljárnak a temetéssel kapcsolatos hivatalos ügyekben. Értesíteni kell az orvost, aki igazolást ad a halál beálltáról. Régebben ezt a halottkém végezte el, aki valamelyik községi kistisztviselő volt. A koporsóért valamelyik szomszéd szokott elmenni. Az utóbbi évtizedekben kész koporsót vesznek az állami temetkezési vállalattól, régebben a temetkezési társaságoktól vásárolták, vagy csináltatták az asztalossal. Igen érdekes, ahogyan a koporsó minőségének kérdéséről vallanak a pusztaiak. A legöregebbek arra is vélekszenek, hogy volt idő, amikor „szellős koporsóba" tették a halottat. Ez azt jelenti, hogy a deszkákat nem gyalulták, eresztették össze, hanem „csak úgy Isten nevibe összeszegezték, hevederekkel." Kiss Lajosnál is találkozunk a vásárhelyiek temetkezési szokásainak leírásánál azzal, hogy a régi, az asztalos csinálta koporsónak nem volt fából a feneke, két-három keresztfa volt a fenekén, amire hosszában nádat tettek. Hamarabb emésztődött a test a földben. A Pusztán ilyen temetkezési formára már nem emlékeznek. Lehet, hogy ez a temetkezési mód a család anyagi helyzetétől is függött, hiszen az általános fölfogás az, hogy „amit csak lehet, meg köll anni neki utójjára." 520