Nagy Gyula: Parasztélet a vásárhelyi pusztán (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 4. Békéscsaba, 1975)
A Puszta természetvédelmi területei - Kiss István: A) A tatársánci ősgyep
A Nagytatársánc ősgyepje Alföldünk déli részén páratlan kis növénysziget, ősi növényfajai az egykori löszpuszta flórájának utolsó hírmondói. A megmaradt gyepben több mint félszáz növényfajt számláltunk össze, közülük azonban természetvédelmileg csak az a 8 species jelentős, amelyek a régi gyepek jellemzői. Ezeket felsoroljuk és röviden jellemezzük : 1. Teucrium chamaedrys L. (Sarlós gamandor), 2. Phlomis tuberosa L. (Macskahere), 3. Salvia nutants L. (Kónya zsálya), 4. Fragaria viridis Duch. (Csattogó szamóca), 5. Viola ambigua W. et К. (Csuklyás ibolya), 6. Asperula cynanchica L. (Ebfogó müge), 7. Thalictrum minus L. (Közönséges borkóró), 8. Senecio jacobaea L. (Jakabnapi aggófű). A Teucrium chamaedrys Közép- és Dél-Európából származó félcserje, amely tarackszerű hajtásaival a Nagytatársáncon a védelemre érdemes növényfajok között talán a legjobban tartja magát. Évek óta tapasztaljuk, hogy itt dúsabban tenyészik, mint középhegyvidékeinken, mint pl. a Szentendrei-hegység pusztafüves lejtőin. Ősszel lehulló levelei átellenesek, ékvállból tojásdadok és bevagdalt, csipkés szélűek. Bíborpiros virágaiban a párta felső ajka hiányzik. Középhegységeinkben és a Dunántúlon gyakori, elterjedt a Kisalföldön és Nyíiségben is, a Nagyalföldön azonban ritka lehet. Karszt- és bokorerdők, sziklagyepek és pusztafüves lejtők, homokpuszták és homoki rétek, száraz, meleg lösztalajok jellemző növénye. A régi legelőkre is különösen jellemző növény. A Phlomis tuberosa régi, feltöretlenül maradt gyepeink jellemzője. Nyársszerűen magas termetével és tömött álörvökben álló piros virágaival a Nagytatársáncnak dísze és látványossága. Kaszálás esetén is felismerhető, mert alsó levelei mélyen szívesfülesek és vállból háromszögtojásdadok. Karsztbokorerdők és száraz rétek jellemző faja. Középhegységeinkben gyakori, a Duna—Tisza-közén Monor környékéről ismert, a Tiszántúlon a régi legelők feltörése miatt már eléggé ritka lehet. Itt mezsgyék és töltésoldalak növénye. A Salvia nutans ugyancsak biztosan jelzi a gyepes terület feltöretlenségét. mivel posztglaciális löszpusztai maradványfaj. Pusztai gyepek (Festucion sulcatae), közelebbről löszpusztarétek (Festucion sulcatae tibiscense) növénye. Mészkedvelő síksági pontusi faj. Hazai előfordulási helyei bizonytalanok, több helyen kétséges, illetve kihalt. Nagytatársánci első közléseinkből (10, 12) hiányzik, mivel e legelőt még a hatvanas évek második felében is rendszeresen kaszálták. E növényfaj itteni előfordulása 1968-tól bizonyossá vált. A Fragaria viridis a Dunántúlon és az Alföldön régi legelők elmaradhatatlan lakója, száraz, meleg, lösz-, homok- és agyagtalajok jellemzője, s mint ilyen, Középhegységünk karszterdőiben, száraz tölgyesek tisztásain, sziklafüves és pusztafüves lejtőkön egyaránt előfordul. Lehetséges, hogy a Nagytatársáncon és Csorvás-pusztán hibrid-formái is kialakultak. A Viola ambigua a mi illatos ibolyánkhoz hasonló, eléggé illatozik is, s a régi legelők pásztornépeinek alighanem kedvelt mezei virága lehetett. Pusztai gyepek (Festucion sulcatae) növénye. A Középhegységben sziklagyepekben, pusztafüves lejtőkön otthonos, az Alföldön homoki rétek, pusztai tölgyesek és löszpusztai legelők lakója. A Duna-vidéken szórványos, a Nyírségben ritka, Békés megyében innen és a Csorvás-pusztáról ismert. Egyik legnagyobb magyar botanikusunk, KITAIBEL PÁL fedezte fel. Az Asperula cynanchica ugyancsak a régi legelők flórájának jellemzője, s a Nagytatársáncon is tömegesen található. Mediterrán—közép-európai, síksági—dombvidéki mész39
